Videón a belvárosi mini bordély

Egy 61 éves nő volt a lakás tulajdonosa

[seifert.p] publikálva: 2016-09-17 08:41:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Prostituálként dolgozott két nő egy budapesti lakásban, amelyben maguk is laktak. A tulajdonost a bevételből fizették ki, forgalomarányosan. A főbérlő mindenről tudott.

h i r d e t é s ^



A lakás tulajdonosa, egy 61 éves salgótarjáni asszony 2016. augusztus vége óta az V. kerületi Balaton utcai lakásban üzemeltette a mini bordélyt. Pontosabban ott lakhatott két nő, akik prostitúcióból éltek és egy szerződés keretében a bevételük egy részát adták a főberlőnek. Magyarán jutalékban állapodtak meg.

A rendőrök szeptem 16-án kapták el őket, erről videó is készült.

A rendőrségi közlemény viccesen pikánsan fogalmaz: ezen a napon "az egyik ott lakó nőt a fenti tevékenység közben tetten érték, az ingatlanban pedig készpénzt, füzeteket, naptárt, feljegyzéseket és gumióvszert találtak".

A nyomozók a helyszínen a lakás tulajdonosát, valamint a két "bérlőjét" elfogták, majd K. Lászlónét gyanúsítottként kihallgatták.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Hőségriasztás Budapestre, majd jön a hideg
Szélsőséges időjárás Magyarországon
PÉNZTÁRCA
Tanácstalanul számolgatja pénzét a milliárdos
Nem talál helyet milliárdjainak a leggazdagabb indiai
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Félmilliárdból megszépül Hévíz
Sétautat építenek a városban
RECIKLI

Itt jártunk: Olaszország

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

2. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

3. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

4. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

5. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

6. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

7. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

8. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

9. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

10. Brad Pitt tagadja a gyerekverést

A rendőrség nem folytat ilyen eljárást a sztár ellen

Műsoraink
2017.08.25. 18:35 Világszám - Inforádió
Tunézia 1.
2017.08.26. 10:05 Világszám - Inforádió
Tunézia 2.
2017.08.27. 10:35 Világszám - Inforádió
Tunézia 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Zenére pezsdül a vére

Szófelhő / Archív
--