Újabb feladata lesz az épülő úszókomplexumnak

2020-ben Európa-bajnokságot rendez Magyarország

[seifert.p] publikálva: 2016-07-09 18:22:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Magyarország rendezi 2020-ban valamennyi vizes szakágban az Európa-bajnokságot Paolo Barellinek, a kontinentális szövetség elnökének bejelentése szerint.

h i r d e t é s ^



Az eseményeket nem egyszerre rendezik, mint a világbajnokságok esetében, hanem a vízilabdatornát januárban, az úszás, a műugrás és a műúszás Eb-jét májusban Budapesten, míg a nyíltvízi úszókét júniusban Balatonfüreden tartják.

"Van egy opció arra, hogy a LEN történetében először az óriástorony-ugróknak is rendezzünk Eb-t, mégpedig augusztus 20-án, ugyanazt az ideiglenes létesítményt használva, amit a jövő évi világbajnokságon" - jelezte a MÚSZ közleményében, amelyben azt is megemlíti, hogy a 2017-es vb-re elkészülő új Dagály-komplexum lehető legjobb kihasználásának érdekében nyújtotta be pályázatát a 2020-as kontinensviadalokra.

"Budapest sportszerető város, Magyarország sportszerető ország, s ezt számos kiváló esemény megrendezésével bizonyították. Magas szintű és folyamatos az együttműködésünk a magyar szövetséggel, ennek példája a jelenleg Hódmezővásárhelyen zajló junior úszó Európa-bajnokság" - vezette fel a LEN vezetőtestületének, a Bürónak a döntését az olasz Paolo Barelli, aki ezt követően nyitotta ki a rendező ország nevét tartalmazó borítékot a Margitszigeten tartott sajtótájékoztatón.

"A 2020-as Eb sikere szinte garantált, hiszen 2017-ben ugyanúgy minden szakágban vb-t rendez Magyarország" - tette hozzá Paolo Barelli.

David Sparkes, a LEN főtitkára arról beszélt, hogy a sport olyan erőket tud mozgósítani, mint semmi más, ezért is példamutató a magyar kormány hozzáállása. Kiemelte, hogy komoly gazdasági hatásai lehetnek ilyen nagy események megrendezésének. Szintén megemlítette, hogy fantasztikus létesítmény épül a jövő évi vb-re, amely jobb lesz, mint az idei Eb-nek otthont adott londoni.

"Az a tudás, amit szervezőként felhalmoz az ország, az 2024-ben is hasznosítható lesz, ha Budapest megkapja a nyári olimpia rendezési jogát" - jelentette ki Sparkes, aki megjegyezte, hogy rendkívül erős a magyar úszócsapat, így nehéz lesz 2020-ban más nemzeteknek is érvényesülniük.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint a kormány néhány éve hozott egy döntést, hogy minél több nagy sporteseményt igyekszik Magyarországra hozni, ezáltal olyan nagy tapasztalatra tett szert az ország, amilyennel kevés másik rendelkezik. Kijelentette, hogy kormánygaranciával támogatják az eseményeket.

Gyárfás Tamás és Kemény Dénes, az úszók és a vízilabdázók szövetségi elnökei egyaránt megköszönték a bizalmat és jelezték, mindent megtesznek, hogy saját standardjuknak megfelelő eseményeket rendezzenek.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Katica a sztár
Megválasztották az év rovarát
PÉNZTÁRCA
Varga Mihály megvillantotta az eurót
2020 körül akár eurónk is lehet
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ide szerződött Dzsudzsák Balázs
Mahalacska a Kaszpi-tenger partján
RECIKLI
Facebook: ha sok a barátod, nagyobb az agyad
Kutatások a facebook kapcsán

Itt jártunk: Pattaya

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

2. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

3. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

4. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

5. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

6. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

7. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

8. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

9. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

10. Kiforgatja vagyonából volt férjét a modell

Kevés neki évi 370 ezer font

Műsoraink
2018.01.12. 18:35 Világszám - Inforádió
Phuket sziget
2018.01.13. 10:05 Világszám - Inforádió
Phi Phi szigetek
2018.01.14. 10:35 Világszám - Inforádió
Phuket sziget ism.
Közösség
Nap lánya

Egy szívtipró Hollandiából

Szófelhő / Archív
--