Táncház a pajtában

FolkSzöglet a Gombaszögi Nyári Táborban

[Kail] publikálva: 2019-07-11 19:51:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Gombaszögi Nyári Tábor a felvidéki fiatalok hagyományos találkozóhelye és fóruma. A rangos rendezvény idén – a FolkSzöglet helyszíneként, július 15–20. között – egy új létesítménnyel, a FolkPajtával várja a vendégeket.


A FolkSzögletet először 2017-ben négy estéből álló népzenei koncert- és táncház sorozattal rendezték meg, s a kezdeményezés nagy sikert aratott a Gombaszögi Nyári Tábor résztvevői körében. A kedvező fogadtatás nyomán 2018-ban a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia vállalta el a teljes programszervezést és lebonyolítást a tábor ideje alatt.

A jeles napokon több olyan országos hírű kiváló zenekar lépett színpadra, amelyek hamar megtalálták a hangot a fiatal közönséggel, így a FolkSzöglet a tábor egyik leglátogatottabb helyszínévé vált. A program összeállításának legfontosabb szempontja a Kárpát-medencében élő nemzetek és nemzetiségek hagyományos zenei kultúrájának bemutatása volt.

A Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia, összefogva a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezőjével a Sine Metu Polgári Társulással a népzene és néptánc új, látványos és hangulatos helyszínét álmodta meg Gombaszögre: az idei év FolkSzöglet programjait a szervezők, már egy 220 négyzetméter alapterületű FolkPajtában rendezik. Az ó-új létesítmény az idei gombaszögi fejlesztések közül kétségkívül a legnagyobb figyelmet érdemelheti ki.

„Orosz Örs, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője, értékmentést szolgáló útjai során kereste fel a Torna környéki Szádalmást, ahol egy romos pajtára lett figyelmes – avat be az ódon fészer történetébe Farkas József, a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia koordinátora. – Némi egyeztetés után a pajtát felajánlotta a FolkSzöglet céljaira, ezt követően az épületet darabjaira szedték, s a faszerkezetet Gombaszögre szállították. Az évszázados csűrben a Hagyományok Háza munkatársai komoly fantáziát láttak, s pályázati pénzekből sikerült tető alá hozni a sokat látott pajtát. Gondos mesterek keze nyomán a méretes hodály már a tábor céljait szolgálhatja.”

A FolkPajtát Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke és Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója adja át ünnepélyesen a táborozóknak.

A fesztiválon idén 13 népzenei és világzenei koncert, tánctanítás és táncházak, előadások, mesekocsma, kézműves foglalkozások, fotókiállítás és folkkocsma várja az érdeklődőket.

A vonós mesterkurzuson bodrogközi és széki muzsikát tanulhatnak a résztvevők. A Gombaszögi Nyári Tábor FolkSzöglet programjaival párhuzamosan szervezi a Hagyományok Háza Hálózat – Szlovákia soron következő Vonós Mesterkurzusát Várhosszúréten a Gömöri Kézművesek Társulásának székhelyén, a Kézműves Házban.

A vonós mesterkurzuson bodrogközi és széki muzsikát tanulhatnak a résztvevők. Mind a Folkszögletbe, mind pedig a Mesterkurzusra a szervezők az egész Kárpát-medencéből és a diaszpórából is várnak érdeklődőket.

A részletes programot ITT olvashatják.

Információkat a Vonós Mesterkurzusról pedig ITT találnak.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Izgalmas kérdés a fesztiválon

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Multikulturális pénzügyi edukáció Bukarestben
O.K. Központ már románia fővárosában is
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Iskolába nem járt, leprás lett
Ugandában nagyon rossz az egészségügyi ellátás
RECIKLI
Luxushotelek ingyenes ajánlatai
Karantén alatt ez is más

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--