Udvaros Dorottya meseszép megemlékezése

Az elhunyt Ljubimovval kétszer is együtt dolgozott

[szorenyi.p] publikálva: 2014-10-05 18:32:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Udvaros Dorottya kétszer is dolgozott a vasárnap elhunyt Jurij Ljubimov világhírű orosz színházi vezetővel, akire pályája meghatározó rendezőjeként emlékezett vissza.


"Szolnokon találkoztam vele először. Kétmondatos szerepem volt Trifonov Csere című darabjában, melyet Ljubimov rendezett. Egyszer csak behívattak az igazgatói irodába, és azt mondták, Ljubimov azt szeretné, ha én játszanám a női főszerepet. Korban nem illett hozzám, de valamiért onnan a színpad széléről kiszúrt engem. Máig sem tudom, miért" - idézte fel az MTI-nek Udvaros Dorottya első közös munkájukat.

"Nagyon rövid, nagyon intenzív próbaidőszak jött" - folytatta. - "Ekkor éreztem végérvényesen úgy, hogy az orosz színházművészet nagyon közel áll hozzám: szenvedély, intenzitás, maximalizmus jellemezte Ljubimovot, és azt látom, a jó orosz előadások általában ilyenek."

Másodszor akkor találkozott a világhírű orosz rendezővel, amikor egy magyar színházzal vendégszerepelt Moszkvában. Ljubimov színháza, a Taganka előtt akkoriban százak álltak esténként, hogy valahogy jegyet szerezzenek és láthassák az előadást.

"Nem volt jegyem, betolakodtam, elkezdtem össze-vissza beszélni, hogy a Magyar Televíziótól vagyok. Ezzel sikerült bejutnom a nézőtérre és végignézhettem az aznap esti darabot" - mesélte a színésznő.

"Örök hálával tartozom Ljubimovnak. Amikor a Nemzeti Színházhoz kerültem, abban a darabban játszottam először, amit ő rendezett. Ez Brecht Háromgarasos operája volt, amelyben Polly szerepét alakítottam. A vele való munka segített át a beilleszkedés nehéz időszakán. Amit színész a rendezőtől megkaphat, azt mi akkor megkaptuk tőle" - hangsúlyozta Udvaros Dorottya.

Azért jelentett különleges élményt egy Ljubimov-próbaidőszak, mert a rendező maga is színész volt, óriási játékerővel. "Ez nemcsak akkor mutatkozott meg, amikor előjátszott nekünk, hanem abból is kitűnt, hogy nagyon érezte, tudta, mikor mire van szükségünk" - mondta a színésznő.

Erős koncepciójú rendező volt, aki mindig képes volt az elképzeléseit a színészekhez igazítani. "Ez a legnagyobbakra jellemző. Csak a közös munka érdekelte, ugyanolyan tisztelettel fordult a produkció minden résztvevőjéhez, a kellékeshez és a súgóhoz is, mint a színészekhez" - emlékezett Udvaros Dorottya.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Nem maradt el a februári tiszai fürdőzés
Most is megmártózott a debreceni orvos
PÉNZTÁRCA
770 millióval növelték a vagyont
Jó negyedévet zártak a Pallas Athéné Alapítványok
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Visegrád ősszel és télen is nyitva
Egyetlen attrakció sem zár be, wellnessezni is lehet
RECIKLI
Ez lett az év hazai kerékpárútja
Családoknak egynapos kirándulásra

Itt jártunk: Kína

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2023.12.08. 18:35 Világszám - Inforádió
Buhara, Szamarkand
2023.12.09. 10:05 Világszám - Inforádió
Taskent, Kiva
2023.12.10. 10:35 Világszám - Inforádió
Buhara, Szamarkand ism.
Közösség
Nap pasija

Ki is az a Megan Ramsey?

Szófelhő / Archív
--