A magyarok nem állnak jól
[j.protic] publikálva: 2016-10-24 10:40:00 | Nyomtatás
Az európai lakosok nagy része kövér vagy legalább is túlsúllyal küzd – derül ki az Eurostat legfrissebb jelentéséből .
A most közzétett, 2014-es adatokon alapuló jelentés szerint az Európai Unióban élő felnőttek 46 százaléka volt normális súlyú, 51,6 százalékuk viszont túlsúlyos. Elhízottnak az EU-polgárok 15,9 százaléka számított. Máltán a legmagasabb, 26 százalékos az elhízottak aránya. A máltaiakat 21,3 százalékkal a lettek, 21,2 százalékkal a magyarok követik, tehát a nem éppen hizelgő összehasonlitásban Magyarország az európai uniós országok között a harmadik legrosszabb eredménnyel áll.
A legkevesebb túlsúlyos embert Romániában jegyezték fel, de az európai átlag alatt vannak az olaszok, hollandok, belgák, svédek ciprusiak, osztrákok, bolgárok, dánok, franciák és a luxemburgiak is.
Az elhízottságot, vagyis obezitást a harmincas vagy annál magasabb testtömegindex (BMI) jelenti. A BMI megállapításához a kilogrammban megadott testsúlyt osztják el a méterben megadott testmagasság négyzetével. A 25 fölötti indexszám azt jelzi, hogy az egyén túlsúlyos, a 30 fölötti az elhízást, a 40 fölötti a súlyos elhízást jelzi.
Az elhízottak aránya a 18 – 24 év közöttieknél 5,7 százalék, a 65-74 év közötti korosztályban 22,1 százalékra növekszik, az ennél idősebbek körében viszont ismét csökken. A súlyproblémákat a képzettség szintje is befolyásolja: az alacsony képzettségi szintű EU-polgárok 22,6 százaléka túlsúlyos, a magasan képzetteknek viszont csak 11,5 százaléka.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás