Trump most vakarhatja a fejét

Mi történhetett az ukrán katonai segéllyel?

[seifert.p] publikálva: 2019-12-23 09:16:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Elektronikus levél bizonyítja, hogy a Fehér Ház Donald Trump amerikai elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő júliusi beszélgetése után visszatartotta a katonai segélyt Ukrajnától - közölte az amerikai NBC televízió a hétvégén nyilvánosságra került kormányzati e-mailekre hivatkozva.


A dokumentumok szerint a Fehér Ház Donald Trump és Volodimir Zelenszkij júliusi telefonbeszélgetése után kevesebb mint két órán belül értesítette a Pentagont a kongresszus által Ukrajnának megszavazott katonai segély visszatartásáról.



A katonai segélyt szeptember 11-én átutalták Kijevnek.



A közpolitika tisztességességével foglalkozó Center for Public Integrity nevű oknyomozó portál az információs szabadságot biztosító törvényre hivatkozva fért hozzá a hét végén a Fehér Ház mintegy 145 oldalt kitevő e-mailjeihez. Az NBC szerint a dokumentumokat "erősen szerkesztett formában" adták ki a portálnak.

Az egyik e-mailből például kiderül, hogy Mike Duffey, a Fehér Ház költségvetési hivatalának (OMB) munkatársa levelet intézett a Pentagonhoz.

"Tekintettel arra, hogy a kormányzat az Ukrajnának nyújtott támogatás felülvizsgálatát tervezi, beleértve az Ukrajnai Biztonsági Támogatási Kezdeményezést, kérem, hogy tartózkodjanak az e pénzügyi alapokra vonatkozó bármiféle további kötelezettség vállalásától" - írta a védelmi minisztériumnak küldött hivatalos e-mailben Duffy.

Az NBC információi szerint azonban az amerikai kormányzat már Donald Trump és Volodimir Zelenszkij telefonbeszélgetése előtt egy héttel döntött a Kijevnek nyújtott katonai segély visszatartásáról. A döntést Mick Mulvaney, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke hozta meg.

A Fehér Ház költségvetési hivatala vasárnap, a hír nyilvánosságra kerülése után, közleményt juttatott el az NBC-hez. A kommünikében Rachel Semmel szóvivő hangsúlyozta: "meggondolatlanság a pénzügyi alapok visszatartását a telefonbeszélgetéssel összefüggésbe hozni". Emlékeztetett arra is, hogy a katonai segély kifizetésének átmeneti visszatartásáról a döntés július 18-án született meg a nyilvánosság előtt sem titkolt egyik tárcaközi megbeszélésen.

Donald Trump és Volodimir Zelenszkij vitatott telefonbeszélgetésére július 25-én került sor. Az egyeztetés során Trump felvetette ukrán kollégájának, hogy megvizsgáltathatná a demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden korábbi alelnök és fia, Hunter Biden ukrajnai üzleti ügyeit.

Egy névtelen kiszivárogtató értesítette a telefonbeszélgetésről Adam Schiffnek, a képviselőház hírszerzési bizottsága vezetőjének munkatársait, és a demokrata többségű képviselőház e telefonbeszélgetésre hivatkozva indított vizsgálatot, rendezett meghallgatásokat, és a múlt csütörtökre virradó éjjel meg is szavazta az elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárást (impeachment).

A Pentagon vasárnap estig nem kívánta kommentálni az NBC-nek az oknyomozó portál információira támaszkodó riportját.

Nyilatkozott viszont Chuck Schumer, a szenátus kisebbségi demokrata párti frakciójának vezetője. Leszögezte: Duffy e-mailje "nagyot szólt". Szerinte ez az e-mail is azt bizonyítja, hogy az impeachment szenátusi tárgyalásán szükséges újabb tanúkat meghallgatni.

Nancy Pelosi házelnök eddig éppen erre hivatkozva nem küldte tovább a szenátusi tárgyaláshoz szükséges képviselőházi dokumentumokat. Szerinte, illetve a demokrata párti politikusok szerint ugyanis a szenátusban újabb tanú vagy tanúk meghallgatására van szükség ahhoz, hogy az impeachment folyamata "tisztességes legyen".

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Feljelentették Putyint

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Internetbankol az emberek negyede
meglepő adatok az OTP felmérésében
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Elképesztő, mi nem kapható Dubajban!
Parkoljon a táncparketten Ferrarijával!
RECIKLI
Cuki tengeri állatkák papírból
Egy japán művész különleges alkotásai

Itt Jártunk: Portugália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

2. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

3. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

4. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

5. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

6. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

7. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

8. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

9. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

10. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

Műsoraink
2020.08.07. 18:35 Világszám - Inforádió
Portugália
2020.08.08. 10:05 Világszám - Inforádió
Azori-szigetek
2020.08.09. 10:35 Világszám - Inforádió
Portugália ism.
Közösség
Nap lánya

Tarzan lánya

Szófelhő / Archív
--