Több mint félezren versenyeznek online

Anyaországból és külhonból, pénteken

[Kail] publikálva: 2020-04-23 14:57:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Csaknem hatszáz anyaországi és külhoni diák vesz részt pénteken a Határtalanul középiskolai vetélkedő nagydöntőjén, amely a jelenlegi járványügyi helyzetre tekintettel online valósul meg.


A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 2019 októberében hirdette meg a Határtalanul programhoz kapcsolódó középiskolai vetélkedőjét, amely nemzetpolitikai sikertörténet lett: több mint 75 ezer diák kapcsolódott be az anyaországból és határon túlról. A verseny első fordulójában online teszteket töltöttek ki a jelentkező osztályok történelmi, irodalmi, földrajzi, nemzetpolitikai kérdésekből harminc napon keresztül, ezt követően a továbbjutó csapatok a középdöntőkben mérhették össze tudásukat. A döntőbe 20 csapat – 11 külhoni és 9 anyaországi – jutott, így közel 600 diák méri össze tudását pénteken a 14.00 órakor kezdődő nagydöntőn. A fiatalokat a döntő napján Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és Erdélyi Rudolf Zalán, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója is online köszönti.

Minden döntőbe jutott csapat 100 ezer forintot, valamint értékes ajándékokat nyer, a legjobb osztály pedig elviheti az 1 millió forint értékű fődíjat. A döntőbe jutott csapatok egyik fő feladata volt, hogy olyan alkotást – kisvideót, rajzot, festményt – készítsenek, ami a nemzeti összetartozást fejezi ki, tekintettel arra, hogy az idei év a nemzeti összetartozás és az erős magyar közösségek éve. A pénteki élő döntőt a program Youtube csatornáján bárki követheti, a diákok tesztfeladataival párhuzamosan olyan színes kísérőprogramok zajlanak majd, mint Lackfi János író irodalmi blokkja, Orbán Bori népdalénekes fellépése, de megelevenedik Mátyás király udvara, illetve egy környezetvédelmi divatbemutatót is láthatnak a nézők.

A vetélkedő célja, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben is éreztessék mind az anyaországi, mind a határon túli magyar fiatalokkal, hogy nem engedjük el a kezüket és lehetőséget teremtsünk az identitás- és kapcsolaterősítésre; közös történelmünk, kultúránk mélyrehatóbb megismerésére - hangsúlyozza a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága​.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Harmadával nő a pálinka adója
Romániában növekedhet a zugfőzések száma
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ingyenes játékokkal szerez híveket Szolnok
Töltse le és szeresse meg a várost!
RECIKLI
Légzéskönnyítés Forma 1-es segítséggel
Egy hét alatt fejlesztették

Itt jártunk: Ausztrália

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

2. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

3. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

4. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

5. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

6. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

7. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

8. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

9. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

10. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

Műsoraink
2020.10.23. 18:35 Világszám - Inforádió
Ausztrália I.
2020.10.24. 10:05 Világszám - Inforádió
Ausztrália II.
2020.10.25. 10:35 Világszám - Inforádió
Ausztrália I. ism.
Közösség
Nap lánya

Ott van benne a jó és a rossz is

Szófelhő / Archív
--