Tíz magyar mobilfilm megy Cannes-ba
Kihirdették a győzteseket
[Kail] publikálva: 2019-03-20 17:37:00 | Nyomtatás
Kihirdették szerdán Budapesten az első Magyar Telefonfilmes Fesztivál pályázatának tíz nyertesét; a győztes alkotásokat a Cannes-i Global Short Film Award mobiltelefonos szekciójának döntőjében vetítik május 25-én Franciaországban.
Kiss Róbert Richard egyetemi oktató, Prima Primissima díjas újságíró, kommunikációs szakember a szerdai eredményhirdetésen elmondta, hogy mintegy 70 pályázat érkezett a fesztivál felhívására, az előzsűrizést követően a nemzetközi szakemberekből álló grémium 25 film közül választotta ki azt a tíz győztes alkotást, amely Magyarországot képviseli majd Cannes-ban. A maximum háromperces filmek között lélektani dráma, útifilm és humoros alkotás is szerepel. Kiemelte: az alkotások párkapcsolatokról, internetes zaklatásról, előítéletekről, az összetartozás-tudatról szólnak, de érintik a környezetvédelem témáját is.
Mint fogalmazott, ma, az okostelefonok világában olyan jó minőségű, akár 4K felbontású alkotásokat lehet létrehozni, amelyeket bárhol le lehet vetíteni.
Elmondta azt is, hogy a fesztivál nemzetközi zsűrijének tagja volt többek között Sandeep Marwah, az ázsiai filmakadémia executive igazgatója, Csen Jüan-jüan, a Zenith Capital befektetési vezetője, Erdélyi Rudolf, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség vezetője, Siklósi Beatrix, a közmédia M5 kulturális csatorna igazgatója, valamint Hajnal Virág, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának főosztályvezetője.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy külön díjazzák az Otthon témakörben beküldött legjobb pályázatokat, amelyet külhoni magyar alkotók között hirdettek meg. A díjakat várhatóan április végén adják át.
Karl Bardosh, a New York Egyetem Film, TV és New Media professzora, a nemzetközi telefonfilmes fesztiválok úttörője, a zsűri elnöke hangsúlyozta, hogy a mobilfilmes fesztiváloknak rendkívül jelentős mozgalma van a világban, az első magyarországi fesztivált hagyományteremtő szándékkal rendezik meg. A tíz nyertes magyar alkotást a cannes-i filmvásáron láthatja majd a közönség, 10-10 indiai és kínai, valamint tíz amerikai alkotás mellett.
Hangsúlyozta: a mobiltelefon a film- és televíziós nyelv terjesztésére a legalkalmasabb eszköz, amely mögött komoly tömegmozgalom áll.
Sandeep Marwah, az ázsiai filmakadémia executive igazgatója, a nemzetközi zsűri tagja kiemelte: India az elsőszámú filmgyártó nemzet a világon, évente háromszor több játékfilmet készítenek, mint Hollywoodban. Hozzátette: Indiában 2008-ban indították útjára az első nemzetközi mobiltelefonos fesztivált. A tizenkettedik eseményre már 600 pályázat érkezett, ezek közül választották ki azt a tíz alkotást, amely Indiát képviseli május végén Cannes-ban. Elmondta azt is, hogy örömmel vállalta el a magyarországi zsűrizést. Mint mondta, a magyarországi fesztiválra jó minőségű, komoly üzenetet hordozó munkák születtek.
Csen Jüan-jüan, a Zenith Capital befektetési vezetője, a zsűri egyik tagja hangsúlyozta: Kínában ugyancsak komoly hagyományai vannak a filmkészítésnek. Kiemelte, hogy több olyan platform is létezik az ázsiai országban, amelyen naponta több száz mobiltelefonos kisfilmet tekinthet meg a közönség.
A nyertes magyar filmek rövidesen elérhetőek lesznek a mobilfilmfesztival.hu oldalon.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás