Már az életben bizonyítanak az elsők

Sikeresek a Csányi Alapítvány ösztöndíjasai

[Kail] publikálva: 2019-04-15 15:39:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A jövőre 15 éves fennállását ünneplő Csányi Alapítvány Magyarországon egyedülálló, hosszú távú tehetséggondozó programjának köszönhetően eddig több mint 20 fiatal találta meg sikeresen a helyét a munkaerőpiacon.


Az alapítvány jelenleg 406, hátrányos helyzetű gyermeket támogat komplex és személyre szabott, több mint egy évtizeden át kísérő mentorprogramjával. Az Életút Programba idén újabb 30 tehetséges fiatalt várnak, 2020-ban pedig megnyílik az új, immár hetedik magyarországi Közösségi Ház Szentesen.

A Csányi Alapítványt 2005-ben hozta létre Dr. Csányi Sándor azzal a céllal, hogy megtalálja, kiemelje és segítse a tehetséges hátrányos helyzetű gyerekeket tehetségük kibontakozásában és fejlesztésében, az általános iskola ötödik osztályától egészen a diploma vagy szakma megszerzéséig. A program komplex tanulmányi és szociális segítséget nyújt a gyermekeknek és családjaiknak, figyelembe véve a támogatottak egyéni körülményeit.

Az Életút Program rendszeres foglalkozásain olyan készségeket és képességeket sajátítanak el a fiatalok, amelyek felkészítik őket a munkaerőpiac elvárásaira. A többi között online nyelvi játékok, okos tantermek és külföldi nyelvi táborok segítik a megfelelő nyelvtudás megszerzését, aminek köszönhetően eddig összesen 338 sikeres nyelvvizsgát tettek le. A foglalkozások között kiemelt szerepet kap az informatikai fejlesztés is. Az oktatásnak, gyakorlási lehetőségeknek és a gyerekek szorgalmának eredményeként 2018 végére 159-en szereztek komplett ECDL bizonyítványt a program segítségével. A művészet, zene vagy sport iránt érdeklődő fiatalok kibontakozásának egyebek mellett kulturális programok, szaktáborok, sportversenyek, az idén 10 éves Csányi Band zenekar és az immáron 3 éve sikerrel működő Kamarazenekar adnak teret.

Az alapítványban dolgozó 19 főállású mentor, pedagógus, szociális munkás és gyermekvédelmi szakember, 59 fejlesztő tanár és 46 önkéntes elkötelezett odafigyelésének és szaktudásának köszönhetően az Életút Programban résztvevő gyerekek érdeklődésüknek és affinitásuknak megfelelő szakmát választhatnak. A legtöbben mérnökök, tanárok és gazdasági, illetve marketing szakemberek szeretnének lenni, de sokan választják az informatikai, egészségügyi pályákat is.

Jelenleg 82-en vesznek részt egyetemi, főiskolai képzésben, az idén hárman szakmával a kezükben búcsúznak. Velük együtt 2019-re már 20 fölé nőtt azoknak a száma, akik az Életút Program befejezése után piacképes diplomával vagy szakmával a zsebükben el is helyezkedtek első munkahelyükön.

„Nagyon büszkék vagyunk minden, az Életút Programban diplomát vagy szakmát szerzett fiatalra, és biztosak vagyunk benne, hogy izgalmas és sikeres évek állnak előttük és meg fogják állni a helyüket a választott pályán. A kivezetés után sem engedjük el a kezüket, hiszen önkéntesként inspirálják és motiválják a következő generációt, de számítunk rájuk a közösségi programokon és nyári szaktáborainkban is” – emelte ki Dr. Csányi Sándor. „Hisszük, hogy a megfelelő ismeretek elsajátítása mellett a boldoguláshoz legalább olyan fontos, hogy közösségi programjainkkal összetartó, erős kapcsolatok kialakítását segítjük elő, amelyek az Életút Program utáni életben is fontos tőkét jelentenek a fiataloknak” - tette hozzá az alapító.

Az alapítvány munkájának központjai az országszerte hat településen hálózatként működő Közösségi Házak, ahol a gyerekek iskola után, illetve hétvégén, csoportos és egyéni fejlesztő foglalkozásokon és közösségépítő alkalmakon vehetnek részt.

„A Kuratórium döntése alapján 2020-ban megnyitjuk hetedik Közösségi Házunkat Szentesen, így jövőre ott is várjuk a tehetséges fiatalokat. Idén pedig Szegeden és Jászberényben biztosítunk lehetőséget az Életút Programhoz való csatlakozásra 15-15 jelentkezőnek” – jelentette be Dr. Csányi Sándor.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Piton volt az ebéd
Különleges állatok gasztronómiai versenye
PÉNZTÁRCA
A Heathrow titkai
Előbb érkezett a gép, mint ahogyan elindult
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mivel vár Srí Lanka?
A könnycsepp-szigeten minden van
RECIKLI
Több baktérium van rajta, mint a vécédeszkán
Minden nap a szánkhoz emeljük mégis

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

2. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

3. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

4. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

5. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

6. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

7. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

8. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

9. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

10. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

Műsoraink
2021.10.08. 18:35 Világszám - Inforádió
Erdély
2021.10.09. 10:05 Világszám - Inforádió
Amerikai Egyesült Államok
2021.10.10. 10:35 Világszám - Inforádió
Erdély ism.
Közösség
Nap lánya

Nem is olyan nehéz eset Katie

Szófelhő / Archív
--