Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

[Kail] publikálva: 2020-05-18 11:36:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szexbabákat ültettek a nézők helyére Dél-Koreában, ahol a világjárvány miatt csak zárt kapus mérkőzések játszhatók. A K ligában szereplő FC Szöul nem szerette volna üresen látni a lelátókat a 2002-es világbajnokságra épült stadionjában.


Szexboltban vásárolt babákat ültetett a nézők soraiba a klub. Néhányat közülük mezbe öltöztetett, míg a többiek a csapatot biztató táblákat emeltek a magasba. A szurkolók a tévé előtt egyből kiszúrták, honnét származnak a babák, és ezt meg is osztották a közösségi médiában - tudósít a Reuters hírügynökség.

A hangnem nem volt éppen visszafogott. Nézzétek a mellüket, négyszer akkorák, mint a próbababáké - írta az egyikük.

A vasárnapi meccs után ma a klub közleményben kért elnézést. Eszerint a beszállító azt állította, hogy próbababákról és nem felnőtt játékokról van szó. Ők mindenesetre sajnálják a történteket. Mindössze egy kis vidámságot akartak vinni a zárt kapuk mögé, hogy ezzel is jelezzék: legyőzzük a nehéz időket. Abban persze hibáztak, hogy nem ellenőrizték a meccs előtt az árut - tették hozzá.

A szurkolókat azonban ez nem hűtötte le. Szerintük teljesen nyilvánvaló, hogy szexbabákról van szó és ez teljesen aláássa a dél-koreai klub törekvését, hogy családi élménnyé tegyék a futballmeccseket.

A lelátóra ültetett babákat IDE kattintva láthatják Önök is. Mit gondolnak?

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Poroszlói halparadicsom
Megnyílt Európa legnagyobb édesvízi akváriuma
PÉNZTÁRCA
Sárgák lesznek a mentőautók
Vége a fehér mentőszínnek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Pszichológus és hulladékhasznosítás
A háztartási és városi hulladékok újraértelmezése

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

2. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

3. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

4. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

5. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

6. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

7. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

8. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

9. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

10. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

Műsoraink
2020.05.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Horvátország vírus után
2020.05.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Görög nyaralás
2020.05.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Horvátország vírus után ism.
Közösség
Nap lánya

Zúg a Volga

Szófelhő / Archív
--