Prostitámadás - Sorozatgyilkost sejtenek

Két évvel ezelőtti ügyet is vizsgálnak

[szorenyi.p] publikálva: 2012-09-18 08:17:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Prostituáltakra utazó sorozatgyilkos támadásairól találgat a sajtó azután, hogy két hete késsel megszurkáltak egy örömlány a 44-es út mentén. A nő már jobban van. A rendőrség több ügyben is nyomoz.


Jól van, már a kórházat is elhagyhatta az a prostituált, akit augusztus 29-én késelt meg egy férfi a 44-es út mellett Kecskemét és Nyárlőrinc között. A 29 éves nő testét több mint 10 késszúrás érte, háromszor pedig a nyakába fúródott a penge. A nőt életveszélyes állapotban szállították a kecskeméti kórházba, támadója állítólag azért szúrt, mert nem tudott megegyezni a prostituálttal - írja a baon.hu.

Az eset akár összefüggésben lehet a két évvel ezelőtti sorozatos prostituált-támadásokkal. 2010. júniusában a 4-es főút mellett, a Debrecen-Pallagi leágazásnál találtak egy meggyilkolt örömlánytt. Augusztusban, Jász-Nagykun-Szolnok megyében, a Karcag felé vezető út mellett öltek meg egy másik nőt, majd októberben egy szintén prostituáltként dolgozó lány holtteste került elő a gazból a 44-es mentén Lakiteleknél, néhány kilométernyire a legutóbbi késelés helyszínétől. A lakiteleki gyilkosság ügyét a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja, a tettest egyelőre nem találják.

Két évvel ezelőtt arról szóltak a híradások, hogy a rendőrség egy osztrák kéjgyilkost keres, majd most, a néhány héttel ezelőtti nyárlőrinci támadás kapcsán is felvetődött a sorozatgyilkos-teória.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Megmenekültek a fővárosi autósok
Egyelőre nem lesz szmogriadó
PÉNZTÁRCA
Nespresso: George Clooney most besírna
Így nem ittam ma kávét
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Beszarás - orosz kalandok az európai vécékben
Az illemhelyek nem ismerik a tréfát
RECIKLI

Zarándokutak

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
Május 12. péntek 19.05 18:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1
Május 13. szombat 10.05 10:05 Világszám - Inforádió
Ecuador 2
10:35 Világszám - Inforádió
Ecuador 1 ism.
Közösség
Nap lánya

Nemzeti kincs született

Szófelhő / Archív
--