Pályázati pénzből épül zarándokút az Alföldön

751 millió forintot költenek a 206 km-es szakaszra

[szorenyi.p] publikálva: 2013-01-09 16:55:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Magyarország 34 kiemelt turisztikai beruházásának egyike lesz majd az a több mint kétszáz kilométer hosszan húzódó zarándokútszakasz, melyet egy év alatt alakítanak ki a Dél-Alföldön. A program és a másik 33 új, kiemelt turisztikai beruházás támogatásáról 2012 nyarán döntött az uniós fejlesztési források ellenőrzéséért felelős Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság. A beruházások a Regionális Operatív Programok keretében valósulnak majd meg.


A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 751 millió forintot nyert a Magyar zarándokút dél-alföldi szakaszának fejlesztése című pályázat megvalósítására. A 206 kilométernyi zarándokút megépítésére 2014. november végéig kerül sor, az út mentén kerámia útjelzőket, mérföldköveket, kápolnákat, tematikus parkokat, kilátót, közösségi házat és zarándokszállásokat is kialakítanak.

Témaparkokat hoznak létre például Dunavecsén, Apostagon, Solton, Gombolyagon, Fajszon, Császártöltésen és Dusnokon, melyek közül több településen - valamint Kunszentmiklóson, Hartán és Hajóson - zarándokszállások is épülnek. A forrásból újítják fel mindemellett a solti katolikus templomot is.

A nemzetünk történelmi örökségét, értékeit megjelenítő látnivalókkal gazdagodó zarándokútba bekapcsolnak olyan, már meglévő emlékhelyeket is, mint például Kalocsa, a tervek között szerepel továbbá a zarándokút folyamatos gazdagítása, további települések bevonása.

A Magyar zarándokút létrehozásának célja a kezdeményezés elindítói szerint az volt, hogy a spanyol El Caminóhoz hasonló útvonalat működtessenek hazánkban, napjainkban ugyanis egyre többen érzik magukat kiábrándultnak és céltalannak, a magyar út bejárása pedig lehetőséget ad arra, hogy az ember szakítson a mindennapok nehézségeivel, és kicsit távolabbról szemlélje saját életét.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Márai Emlékpark nyílik

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Szabadon engedték őket Kínában
A pandákat évekig készítették fel
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kaktuszország Mexikó
Távoli országok különleges növényvilága
RECIKLI
Mocsárban terem a pénz!
Kiváló befektetés az energiafűz

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Gyilkossági ügyben fogták el a 19 éves férfit

Fejlemény a füzesabonyi gyilkosság ügyében

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

2. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

3. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

4. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

5. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

6. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

7. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

8. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

9. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

10. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

Műsoraink
2020.07.10. 18:35 Világszám - Inforádió
Ausztria
2020.07.11. 10:05 Világszám - Inforádió
Németország
2020.07.12. 10:35 Világszám - Inforádió
Ausztria ism.
Közösség
Nap pasija

A világszép betörő

Szófelhő / Archív
--