Őrült sebességgel robogó víztömeg

Így mossa el Bécs utcáit az áradás

[Farmosi Nóra] publikálva: 2024-09-18 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Olvasónk felvételén jól látszik, ahogy a megáradt folyó szédítő sebességgel mos el mindent, ami az útjába kerül.


A víz szintje a Wien folyón a Kennedy-hídnál, Bécs nyugati részében egy nap alatt vasárnap reggelre 50 centiméterről 2,26 méterre emelkedett – közölte az osztrák katasztrófavédelmi szolgálat. A víz sétálóutcákat és kerékpárutakat öntött el, a folyóparti éttermek teraszai pedig víz alá kerültek. A főváros mellett, onnan északnyugatra fekvő Penzingben több helyütt kilépett medréből a Wien folyó, ami miatt több házból evakuálni kellett az ott lakókat. A part mentén utcákat és egy mélygarázst is elöntött a víz. Bécs három kerületében megszakadt az áramszolgáltatás, és részlegesen felfüggesztették két bécsi metróvonalon a közlekedést.

 

Egész Alsó-Ausztriát katasztrófaövezetnek nyilvánították. A metrójáratokat részlegesen lezárták emiatt, a vonatok sem jártak. A videó Badenben készült, ahol egy fél méteres kis patak 7 méteresre duzzadt. Többezer embert evakuáltak, termőföldek rongálódtak meg a környéken. Többeknek odalett a lakásuk, és a hírekben olyan bácsit is mutattak, aki a termőföldjét, ezáltal a megélhetésének forrását siratta, mert teljesen tönkrement.

Több gátat kinyitottak, hogy elvezessék a vizet. Eddig öt ember halt meg, köztük egy tűzoltó, mentés közben.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kertet építenek a száguldó buszokra
Újragondolták a zöld járműveket Szingapúrban
PÉNZTÁRCA
Nagyon megbüntette a GVH a booking.comot
Agresszív pszichés nyomással
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Mikor indulhat újra a turizmus?
Most minden szálloda zárva
RECIKLI
Hihetetlen lelet Budán
A Halászbástya elfeledett szobrai

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.10.11. 18:35 Világszám - Inforádió
London III.
2024.10.12. 10:05 Világszám - Inforádió
London IV.
2024.10.13. 10:35 Világszám - Inforádió
London III. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--