Ön foglalna szállást egy templomban?

Angliában megteheti!

[Farmosi Nóra] publikálva: 2023-01-29 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Van, ahol reggelit is lehet igényelni a templomban eltöltött éjszaka után, máshol akár a templomkertben is lehet sátorozni.


Gondolt már rá, hogy kipróbálná, milyen egy templomban éjszakázni? Orgonaszóra ébredni, miközben a rózsaablakokon keresztül szűrődnek be az első fénysugarak? Talán elsőre furcsán hangzik, de már turisztikai trend is van, ami kifejezetten a templomok szálláskiadására fókuszál. Ez a champing!

A camping, és annak kényelmesebb változata, a glamping templomos verziójában Anglia gyönyörű templomainak falai között tölthetnek el a vállalkozó szelleműek egy-egy éjszakát. Ehhez biztosítják a matracot, ágyakat, sőt, van, ahol bőséges reggelit is felszolgálnak!A kezdeményezést a Church Conservation Trust indította el, még 2016-ban, mostanra pedig annyira beindult, hogy az Egyesült Királyság 19 templomában elérhető.

Angliában a keresztény lakosság csökkenőben van, mivel egyre többen vallják magukat vallás nélkülinek. Így a templomok felújítására is új módszereket kellett találniuk, a turizmusba való bekapcsolódással pedig úgy látszik, sikeresen veszik a kihívásokat, hiszen minden bevétel a templomok fenntartására megy szerte az országban.

Sokan azért is választják ezt az opciót, mert a többi szálláshelyhez képest jóval gazdaságosabb: felnőttenként éjszakánkét 49 fontot, gyermekenként 25 fontot kell fizetni, két év alatt pedig semmit. A négylábúakat is szívesen látják a templomokban, ami szintén plusz szempont sok családnak. A mai rohanó világban igazán egyedi élményt adhat a templom nyugalma, hiszen sokszor a mobiltelefonoknak nincs térerő, a történelmi épületek egy részében villany sincs bevezetve. Egyúttal felfedezhetik a relikviákat, az építészet csodáit, a templomkertben pedig akár sátorozni is lehet, amit sokan ki is használnak.

A legfrissebb, 2021-es népszámlálási adatok azt mutatják, hogy Angliában és Walesben 2021-ben több mint 5,72 millióval, azaz 17 százalékkal kevesebb keresztény volt az egy évtizeddel korábbihoz képest, és több mint nyolcmillióval, 57 százalékkal többen vallották, hogy semmilyen valláshoz nem tartoznak. A templomi táborozás mindenki számára nyitva áll, legyen az világi, keresztény vagy bármilyen vallású.

Az év hat hónapjában, márciustól kezdődően várják a vendégeket Anglia templomjaiban. A program 2016-os elindítása óta több ezren szálltak így meg, a trendnek pedig újabb követői vannak, hiszen már Hollandiában és Németországban is vannak templomok, ahol a champing felé nyitottak.

Fotók: Facebook / Champing

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Japán újból üldözi őket
Újraindítják a bálnavadászatot
PÉNZTÁRCA
Még a nők is férfi vezetőt akarnak
Hiába hatékonyabbak a nők
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ilyen az eredeti Red Bull
Nem koppintás, thaiföldi találmány
RECIKLI
Mi lesz digitális javainkkal a halálunk után?
Hogyan örökítsem át a titkos jelszót?

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.06.21. 18:35 Világszám - Inforádió
Stutgart
2024.06.22. 10:05 Világszám - Inforádió
Köln
2024.06.23. 10:35 Világszám - Inforádió
Stutgart ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--