Ők lesznek ott a szabadság szigetén

Ezútal később kezd a Sziget

[szorenyi.p] publikálva: 2014-01-26 08:09:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Egy héttel később, azaz augusztus 11-én nyit idén a Sziget Fesztiválköztársaság. Állítólag így könnyebb szervezni az előadókat. A főszervező szerint a "kilátások bíztatóbbak".


A „szabadság szigetén” ott lesz az új lemezéért frissen és többszörösen Grammy-nominált Queens Of the Stone Age, az új lemezzel visszatérő Placebo, a minap a nemzetközi szakma által az „Év Befutójának” választott Imagine Dragons, a Brit Awards-on három kategóriában is nominált Bastille és az idei Szigetet záró fény- és tűzijáték show keretei közt fellépő „Guinness rekorder”, Calvin Harris is. A most bejelentett nevek közt ott van továbbá a Klaxons, Stromae, a Starlight Girls és Laidback Luke is.

Gerendai Károly Sziget főszervező azt mondja: reméljük, hogy a Sziget van már annyira rangos esemény, hogy a felkért művészek, hasonló ajánlatok esetén, inkább minket választanak.

Nem csak időpontjában változik az idei buli, de újdonság lesz az is, hogy a 2014-es Fesztiválköztársaság „Nulladik” napján, azaz augusztus 10-én, eltérve a korábbi „bemelegítő” napoktól, nem csak egy koncert várja a nagyérdeműt, hanem teljes üzemben működve, egymás után sorjáznak majd a Nagyszínpadon a koncertek. A most napvilágra került hírek szerint ezen a napon lépnek fel például a stoner rock legnagyobb ikonjai, azaz a Queens of the Stone Age. Ez a nap teljes árú napijeggyel lesz látogatható, azonban az ottalvós bérleteseknek erre napra nem kell majd külön fizetniük.

Idén is fényáradat és tűzijáték, azaz a tavaly nagy sikert aratott „End Show” zárja a Szigetet. A látványos záróesemény sztárfellépőjének idén a szervezők a „mainstream elektronikus zenei univerzum” egyik legnagyobb nevét, Calvin Harrist szerződtették. Harmadik nagylemezének, az 18 Months-nak köszönhetően jelenleg sikeresebb és népszerűbb, mint valaha, kegyeiért a legnagyobb bulik szervezői versengenek, sőt a közelmúltban még egy Guinness rekordot is beállított: az 18 Months-ról kilenc száma vezette a brit slágerlistát.

Nem túlzás állítani, hogy jelenleg minden koncertszervező rájuk vadászik, igazi prémium kategóriás fellépők, akikkel 2014-ben itthon csak a Szigeten létesíthetünk személyes kapcsolatot. Ők az Imagine Dragons, akiknek a napokban – micsoda véletlen – épp a Sziget programigazgatója adta át a nemzetközi szakzsűri által ítélt „Év Befutója” díjat az European Festival Awards gáláján.

Friss és aktuális sztárok sorát szaporítja az idei Szigeten a Bastille is. Az alig négy éves zenekar első stúdióalbuma, a Bad Blood tavaly márciusban jelent meg s rögvest a brit lemezlista első helyére ugrott.

A Placebo az alternatív kultúra zenei szabásmintáit két évtizede meghatározó zenekar egyike azon kevés, hazánkba visszajáró külföldi előadóknak, akiket egységesen tisztel és imád mindenki, aki legalább egy tized másodpercet eltöltött már a Szigeten. A csapat 2014-ben sem hagyja ki kedvenc fesztiválját, hanem új lemezük, a Loud Like Love dalaival újra csavarhatnak még egyet szívünkön.

A Klaxons tagjai voltak a kétezres évek elején a csőnadrágos indie kultúra első számú divatdiktátorai, idén pedig amellett, hogy a 2010-es Surfing the Void után végre egy újabb és még őrültebb hangrobbanásra készülnek, fellépnek a Szigeten is.

Stromae, aki az idei Sziget A38 színpadának fellépője lesz, egy ruandai felmenőkkel rendelkező belga énekes és dalszerző, egy valódi csodabogár, karizmatikus egyéniség, aki az elektronika, a hip-hop, a eurodance és a hagyományos afrikai zenék sokszínű egyvelegéből keveri ki megnyerő slágereit. Eddig két nagylemeze jelent meg, Alors on danse és Papaoutai című számával pedig milliókat vitt táncba.

A Sziget közönségét is átmozgatja majd Lucas Cornelis van Scheppingen, ismertebb nevén Laidback Luke, napjaink egyik legpörgősebb holland lemezlovasa is.

A Starlight Girls akkor is hatalmas showt csap, ha a lemezfelvételt készít épp a stúdióban. Ez legutóbb tavaly évvégén történt, most pedig a Szigeten élőben is hallhatjuk őket.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Így zárták be a Szigetet

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Felhőszakadás Budapesten
Újpesten már már tragikus helyzet
PÉNZTÁRCA
Már nem érjük be bármivel
Igényesebbek lettek a magyar vevők
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Egy jegy mindenre a Dunakanyarban
Legalábbis ami a tömegközlekedést illeti
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--