Közleményben tiltakozik a kekszgyár
[V.J.] publikálva: 2013-07-29 18:48:00 | Nyomtatás
Pár napja jelent meg az a videóriport, melyben a helybeli roma kisebbség a Detki Keksz Kft.-t kirekesztéssel vádolja. Pavlova Olga ügyvezető igazgató közleményben reagált.
A cég ügyvezetője leszögezi, hogy soha nem tett olyan megjegyzést, mely szerint cigány kéz nem érintheti a termékeiket. Orosz származása miatt maga is érzékeny a kisebbségekkel kapcsolatos előítéletekre – fogalmaz a közleményben: „elítélek minden, emberek közötti megkülönböztetést etnikai, faji, vallási, nyelvi vagy nemi alapon”. Elmondása szerint a Detki Keksz Kft. munkavállalóit szakmai képzettségük és gyakorlatuk alapján választja ki, emellett természetesen meg kell felelniük az élelmiszeripari termékek előállításával kapcsolatos szigorú higiéniai előírásoknak is.
Mint a közlemény leszögezi, a cégnél eddig sem és a jövőben sem vizsgálják a munkaviszony létesítése előtt, hogy az adott munkavállaló tartozik-e valamelyik kisebbséghez. Hátrányos helyzetű, ezek között magát romának való munkavállalókat is alkalmaznak.
A közleményből az is kiderül, hogy a társaság eddig nem pályázott, ezért nem is nyert el munkahelyteremtésre irányuló támogatást. Pályázataik alapvetően technológiai fejlesztésekre irányultak, melyek részeként új munkahelyeket hoztak létre. Ezeken a munkahelyeken a vonzáskörzetünkben élőket alkalmazzák, ahol a kiválasztás kizárólag szakmai képesítés és gyakorlat alapján történt.
A Detki Keksz Kft. jelenleg 137 főt alkalmaz. Ennek többsége több mint 5 éve, 15 százaléka pedig több mint 15 éve áll a társaság alkalmazásában. A munkavállalók 100 százalékban az üzem vonzáskörzetéből, 65 százalékban a környező, szintén nehéz helyzetű kistelepüléseken élők köréből kerülnek ki.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Ki is az a Megan Ramsey?