Nem élte túl a merényletet a főügyész

Már régóta a radikális iszlamisták célkeresztjében volt

[superadmin] publikálva: 2015-06-29 16:55:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A főügyész korábban már többször is kapott halálos fenyegetést, amiért iszlamisták ezreit állította bíróság elé 2013 óta, és sokukat halálra vagy életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.


Hisám Barakat főügyész éppen munkába tartott, amikor ismeretlen elkövető bombát dobott az autójára. Korábbi hírforrások akkor arról számoltak be, hogy a főügyész kisebb sérülésekkel túlélte az ellene irányuló merényletet. Az AFP hírügynökség azonban nemrég azt közölte, hogy Barakatot a merénylet után kórházba szállították, ahol belehalt sérüléseibe. Közben az egyiptomi állami hírügynökség azt írta, hogy a főügyészen életmentő műtétet próbáltak végrehajtani, de hiába. A sérülései olyan súlyosak voltak, hogy műtét közben meghalt. Barakat halálát az egyiptomi igazságügyi minisztérium is megerősítette.

Az egyiptomi főügyészre 2013 óta vadásztak a radikális iszlamista terroristák, akik már többször is megkísérelték megölni őt. Barakatnak ugyanis komoly szerepe volt az ellenük folytatott hajtóvadászatban, amit az egyiptomi hatóságok Mohammed Murszi elnök eltávolítása után indítottak el az országban. A főügyész az elmúlt csaknem 2 évben, Morszi elnök megbuktatása óta iszlamisták ezreit állította bíróság elé, köztük a Muzulmán Testvériség több vezetőjét is. Közülük sokakat halálra ítéltek, míg másokat életfogytiglani börtönbüntetést kaptak.

A főügyész elleni merénylet elkövetőjeként a Gízai Népi Ellenállási csoport jelentkezett.

forrás: globport.hu

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Robbantottak Luxorban

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Elektromos Porsche - Ki hallott még ilyet?
Az elektronikus tankolást népszerűsítették Magyarországon
PÉNZTÁRCA
Megszűnik a fizető parkolás
Zalakaroson az idegenforgalom mellett döntöttek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
7 ok - amiért ne kérj idegenvezetőt!
Vatikáni tapasztalatok a turisták lenyúlásáról
RECIKLI
Belefulladnak a hulladékba
Ghánában landol az elektromos szemét

Itt jártunk: USA

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Zaklatta, levágta hát a péniszét

Bosszú Indiában

2. Parlamenti szex a mosdóban

Okostelefonra vették a képviselői pásztorórát

3. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

4. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

5. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

6. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

7. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

8. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

9. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

10. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

Műsoraink
2019.01.18. 18:35 Világszám - Inforádió
Kuba 1.
2019.01.19. 10:05 Világszám - Inforádió
Kuba 2.
2019.01.20. 10:35 Világszám - Inforádió
Kuba 1. ism.
Közösség
Nap lánya

30 éve a kifutón

Szófelhő / Archív
--