Műtenek is a magyar orvosok Malawiban
Elindult az AHU 14. missziója Afrikába
[V.J.] publikálva: 2016-10-25 10:17:00 | Nyomtatás
A fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Magyar Afrika Társaság (AHU), Közép-Európa legnagyobb, nemzetközi segélyezéssel és fejlesztéssel foglalkozó civil szervezete útjára indította 14. orvosmisszióját Afrikába.
Az AHU eddigi missziói során több mint 40.000 beteget látott el Afrikában olyan területeken, ahol sokan egyáltalán nem jutottak korábban orvosi kezeléshez. Az eddigieknél sokkal alaposabb előkészítést igényelő mostani küldetésre speciális műtétekre felkészült professzorok is kiutaztak. Ezúttal fül-orr-gégész szakorvosok indultak útnak Malawiba, ahol műteni is fognak.
„Nagyon büszke vagyok, mert 10 éve nem gondoltam volna, hogy ennyi missziót fogunk elindítani. Azt gondolom, hogy a tevékenységünk sikeres, rengeteget dolgozunk azon, hogy segítséget nyújtsunk Afrikában. Ez a segítség az életet jelenti azoknak, akik meg fogják kapni. Köszönöm szépen az orvosoknak” – mondta Balogh Sándor, az AHU elnöke a reptéren, az indulás előtti sajtótájékoztatón.
Az AHU első, Malawiba indított missziója során a orvosok ellátogattak a Blantyre-ben található Queen Elisabeth Kórházba, ahol összeismerkedtek a kórház fül-orr-gégész orvosával, aki az egyetlen ilyen szakorvos az egész országban. Az ő munkájának támogatására és tehermentesítésére indult el ez a különleges műtős misszió, amely során elsősorban fülműtéteket, illetve egyéb fej- és nyaksebészeti beavatkozásokat végeznek majd el.
„Jelenleg egyetlen fül-orr-gégész dolgozik a 16 millió lakosú Malawiban. Amikor találkoztunk, akkor jött az ötlet, hogy legyen egy ilyen misszió, amihez megkaptunk minden segítséget az AHU-tól” – mesélte Dr. Pálinkás Edina fül-orr-gégész szakorvos-jelölt.
„Az út előtt felkészítettek minket arra, hogy nagyjából milyen körülmények várhatók Afrikában, és milyen jellegű műtéteket fogunk tudni elvégezni. Természetesen nem lesznek olyanok a lehetőségek, mint nálunk Magyarországon, hanem megpróbálunk alkalmazkodni a helyi körülményekhez. Ehhez mérten megpróbáljuk a legjobb ellátást biztosítani a betegeknek” – mondta Prof. Dr. Gerlinger Imre.
„Természetesen nagy izgalommal várjuk az utat és az afrikai betegeket. Bízom benne, hogy sok embernek tudunk segíteni” – tette hozzá Prof. Dr. Katona Gábor.
Az orvoscsoport munkáját a malawi Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) munkatársa segíti a helyszínen, az Amplifon Kft. pedig hallókészülékekkel és pénzzel is támogatta a missziót.
„A mi feladatunk a kéthetes küldetés alatt az, hogy az orvosok a maximálisan el tudják látni feladatukat, és a munka mellett jól érezzék magukat” – mondta Szeremley Csaba, a malawi HTCC-ház igazgatója. Az orvosokat a Magyar Afrika Társaság jószolgálati nagykövete, Abebe Dániel (művésznevén: Bebe) indította útjára.
A különleges orvosmisszió tagjai:
-Prof. Dr. Gerlinger Imre, Ph.D. med. habil. egyetemi tanár, MTA doktora, a Pécsi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika klinikaigazgatója.
-Prof. Dr. Katona Gábor Ph.D. az orvostudományok kandidátusa, címzetes egyetemi tanár, a Fül-orr-gégészeti Szakmai Kollégium tagja, a Magyar Fül-orr-gégeorvosok Egyesületének Gyermek Fül-orr-gégészeti szekció elnöke, a Heim Pál Gyermekkórház Fül-orr-gégészeti Osztályának osztályvezető főorvosa.
– Dr. Bodnár Judit, aneszteziológus-intenzív terápiás szakorvos.
– Dr. Balogh Illés, fül-orr-gégész rezidens.
– Dr. Pálinkás Edina, fül-orr-gégész szakorvos-jelölt.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás