Genetikai háttere is lehet az ájulásra való hajlamnak
[j.protic] publikálva: 2012-08-08 18:23:00 | megtekintve: 2179 | Nyomtatás
A genetikai háttér is szerepet játszhat abban, hogy bizonyos emberek hajlamosabbak az ájulásra - állapították meg a kutatók.
Amerikai szakemberek egypetéjű és kétpetéjű ikreket vontak be tanulmányukba. A Neurology című folyóiratban közölt eredmények szerint az ájulásra való hajlamban meghatározó szerepet játszhat az egyén genetikai felépítése.
"Az, hogy a múló eszméletvesztés hátterében genetikai, környezeti tényezők vagy netán azok együttesen állnak, már jó ideje vita tárgyát képezi" - mutatott rá a tanulmány szerzője, Samuel Berkovic, az ausztráliai Melbourne-i Egyetem munkatársa, aki egyben a Amerikai Ideggyógyászati Akadémia (American Academy of Neurology) tagja.
Az ájulás rövid ideig tartó, múló eszméletvesztés, amelyet általában valamilyen érzelmi megrázkódtatás vált ki. Néhány embert meglehetősen gyakran, másokat csupán ritkán vagy egyáltalán nem érint a jelenség. A mostani tanulmány 51 ikerpár bevonásával készült, akiknek legalább egyik tagja hajlamos volt a visszatérő eszméletvesztésre.
Az eredmények szerint az egypetéjű ikrek kétszer nagyobb valószínűséggel küzdöttek mindketten rendszeres ájulási epizódokkal, mint a kétpetéjűek - olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában. Az egypetéjű ikrek továbbá nagyobb valószínűséggel szenvedtek szokványosnak tekintett tényezők - például a vér látványa - által kiváltott múló eszméletvesztéstől, mint a kétpetéjűek.
A nem iker rokonsági kapcsolatban álló családtagok esetében azonban nem mutattak ki ilyenfajta összefüggést az ájulásra való hajlam kapcsán a szakemberek. Mindebből azt a következtetést vonták le, hogy az eszméletvesztés örökölhetősége rendkívül összetett.
"Az eredményeink azt sugallják, hogy bár az ájulásra való hajlamban meghatározó szerepet játszhat a genetikai összetevő, ám valószínűleg több gén, illetve környezeti tényező is befolyásolja a jelenséget" - húzta alá a szakember.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
1. Pikali Gerda miatt költözött el Rékasi
Exkluzív információ a Világszámtól
2. Hódít a mangaszex Japánban!
A kék szemű iskoláslány és a vad üzletember
3. Hogyan kell vécézni Japánban?
Avagy a motoros illemhely néha zavarba hoz
4. Hogyan tűnik el a telód egy arab bazárban?
Tavaszi tunéziai kalandok - 2. rész
5. A világ legértelmetlenebb reptere és kikötője
Alaszkában 75 lakosú településnek van reptere
6. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
7. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
8. 28 nő, akik megváltoztatták a világot
Megjelent A világtörténelem legszebb női című könyv
Szex kölcsönbe
10. Gondolatrendőrség, műcunami, szupervírus
A világ új fegyverei lehetnek
1. Pikali Gerda és a nős pasik
A színésznő nem nyilatkozik a Détár-Rékasi házaspárról
2. Pikali Gerda miatt költözött el Rékasi
Exkluzív információ a Világszámtól
3. Szex miatt Franciaországhoz kerülhet Monaco
Csalja a monacói herceget a felesége
4. Szaftos pletyka a Détár-Rékasi házaspárról
A Star magazin válást sejtet a címoldalán
5. Megvan, hogy miért élnek tovább a nők
Az immunrendszer a ludas
6. Feldarabolt férfit fogtak ki a folyóból
Halálra rémült az ukrán horgász
7. Párzó nőstény farkas támadt gondozójára
A férfit több harapás érte
8. Megölt egy embert a gyilkos hód
Meghalt egy férfi, aki csak fényképezni akart
9. Furcsa alak gyilkolhatta meg Király Tamást
A rendőrség bemutatta a fényképét
10. Putyin és a szex Merkel társaságában
Az orosz elnöknek kopogott a szeme
Hat évesen vadászott