Megvan ki utazik Dombvári helyett Rióba

Kijelölték a magyar kajak-kenu-válogatottat

[seifert.p] publikálva: 2016-07-19 07:57:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége elfogadta Storcz Botond vezetőedző javaslatát, ezzel összeállt az augusztusi nyári olimpiára készülő gyorsasági kajak-kenu csapat végleges összetétele. 15+3 versenyző utazik, a magyar válogatott minden versenyszámban rajthoz áll majd Rióban.


A magyar kajak-kenu válogatott 13 versenyzővel szerepelt négy évvel ezelőtt a londoni olimpiára, a mieink akkor három számban nem álltak rajthoz. Olimpiai csapatunk idén 15 sportolóból és további három tartalék versenyzőből áll és ezúttal minden gyorsasági kajak-kenus olimpiai versenyszámban érdekelt lesz Magyarország.

„Londonban úgy szereztünk hat érmet, hogy kevesebb versenyzővel, kevesebb versenyszámban tudtunk rajthoz állni, hiszen nem indult egységünk C-2 1000, K-1 1000 és K-2 200 méteren. Ehhez képest idén minden számban ott leszünk, amit óriási eredménynek tartok. Az elvárásom, hogy minden egység a döntőbe jusson és legalább öt érmet szerezzen a csapat – mondta Storcz Botond, felnőtt szövetségi vezetőedző.

A csütörtöki négyesválogató eredményeinek megfelelően eldőlt, hogy férfi K-4 1000 méteren a Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila és Somorácz Tamás összeállítású egység indulhat, míg 1000 méteren párosban a korábban korosztályos világbajnoki címet is szerző Hufnágel Tibor és Ceiner Benjámin állhat rajthoz. K-1 1000 méteren a tavalyi év legjobb utánpótláskorú sportolójának megválasztott, 19 esztendős Kopasz Bálint fog szerepelni Magyarország képviseletében.

A mai elnökségi ülésen az is eldőlt, hogy női kajakban Kárász Annak, férfi kajakban Birkás Balázs, kenuban pedig Kiss Tamás lesz tartalék Rióban.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Feketególya fotelből
Nézze élőben a gemenci családot
PÉNZTÁRCA
26-nak annyi pénze van, mint a fél világnak
És az olló egyre csak nyílik
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Dugódíj New Yorkban
Premier az USA-ban
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--