Megölték az olimpiai bajnok pólós rokonát

Marschalek Ákos az asztaliteniszezők alelnöke volt

[szorenyi.p] publikálva: 2012-11-14 11:32:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Elkeseredett üzleti vita után szúrta le gyilkosa Marschalek Ákost, a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnökét – írta a Blikk. A lap azt is kiderítette, hogy Kárpáti György olimpiai bajnok házában volt a késelés. Marschalek a háromszoros olimpiai aranyérmes vízilabdázó unokaöccse volt.


Marschalek és későbbi gyilkosa, M. József üzlettársak voltak, a közös cégük telephelye volt a helyszín, ahol hétfő reggel találkoztak. M. József a lap szerint nagy gondban volt, hiszen minden pénzét beleölte a vállalkozásba, és még a házára is jelzáloghitelt vett fel. A törlesztéssel akadtak gondjai, emiatt végrehajtó fenyegette.

A két férfi összeveszett, M. József pedig dühében egy kést kapott fel, amivel szíven szúrta Marschaleket. Erős felindulásból elkövetett emberöléssel gyanúsították meg. M. Józsefet nem helyezték előzetes letartóztatásba, és szabadon távozhatott a rendőrségről.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Hol ölték meg Julius Caesart?

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Hamarosan felhőszakadás lesz Budapesten
Gyülekeznek a viharfelhők és már dörög is.
PÉNZTÁRCA
Tömeges ételmérgezés Nagykőrösön
Hatszáz diák lett rosszul, öten kórházban
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Irodával jobb hajóra szállni
Egész sor extrát kapunk
RECIKLI
Koccintás online
Ha már zárva a kocsma is

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--