Megnyílt a Vámbéry Ármin-kiállítás

Egy magyar dervis Közép-Ázsiában

[Ujvári] publikálva: 2019-11-29 12:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Magyarok a Selyemúton sorozat folytatásaként, Vámbéry Ármin-kiállítás nyílt Budapesten az Ybl Budai Kreatív Házban.


A keletkutató munkásságát bemutató kiállítás megnyitóján köszöntőt mondott Gaálné Kalydy Dóra, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgató-helyettese, Csizmadia Norbert, a PAIGEO Alapítvány elnöke, és Dr. Vásáry István akadémikus, a Vámbéry Polgári Társulás elnöke.

Gaálné Kalydy Dóra hangsúlyozta, hogy az MTA egyik célkitűzése, hogy minél több tudományos kincsét megismertesse az érdeklődőkkel.

Vámbéry Ármin a magyar őshaza felkutatásának céljából indult útnak. Járt Törökországban, Perzsiában, Afganisztánban és Közép-Ázsiában, ahol kapcsolatba került az iszlám világgal. A ,,sánta dervis"-ként is emlegetett tudós - amihez a kiállítás címe is kapcsolódik: Egy magyar dervis Közép-Ázsiában, - könyveivel megalapozta a hazai turkológiai kutatásokat, ahogyan írásaival meg szellemi hidakat épített Kelet és Nyugat világai között, hiszen az egyik első európaiként járta be ezeket a vidékeket. Korának rendkívül érdekes és széles körben ismert egyénisége volt.

Csizmadia Norbert beszédében elárulta, hogy Vámbéry volt az egyik oka annak, hogy geográfus pályára lépett, éppen ezért nagyon büszke arra, hogy ezzel a kiállítással tiszteleghetnek a nagy magyar felfedező előtt.

A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Keleti Gyűjteménye és a PAIGEO Alapítvány közös kiállítása 2020. január 26-ig látogatható.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Pénzintézetek zöldfalai az elsők között
Az OTP Bank Andrássy úti fiókja lett a II. legjobb
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Újra látogatható a Szent Sír templom
El a kezekkel a relikviáktól
RECIKLI
Idén más lesz Budapesten a karácsony
Ez várható a város legmenőbb utcáiban

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.09.27. 18:35 Világszám - Inforádió
Miami
2024.09.28. 10:05 Világszám - Inforádió
Florida
2024.09.29. 10:35 Világszám - Inforádió
Miami ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--