Meghalt, miután bent felejtették a liftben

Egy kínai nő furcsa halála

[seifert.p] publikálva: 2016-03-06 10:29:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Egy nő holttestét találták a szerelők egy hónap után abban a liftben, amelynek áramellátását biztonsági okokból január végén lekapcsolták az északnyugat-kínai Hszianban. A hanyag szerelőket, akiknek gondatlansága vezetett a 43 éves nő halálához, őrizetbe vették - számolt be az esetről helyi forrásokra hivatkozva a kínai média.


Hszian város érintett kerületének közleménye szerint a felvonójavítókat meghibásodás miatt hívták ki, de mielőtt áramtalanítottak és dolguk végezetlen távoztak, elfelejtettek meggyőződni arról, hogy nem maradt-e a fülkében valaki. Csak akkor találtak rá áldozatukra, a ház lakójára, miután a februári tavaszünnepi hosszú szabadság után visszatértek, és március elsején a javításra kivonultak.



A rendőrség kizárta, hogy szándékos emberölés történt volna.



Elképzelhető, hogy a történtek összefüggésbe hozhatók azzal a balesettel, amely szintén Hszianban történt január 29-én. Egy lakóház liftje 31 emeletet zuhant, aminek következtében egy 26 éves nő és öthónapos kisgyermeke szörnyethalt. A nő férje és apja csak azért maradtak életben, mert valamiért visszamentek a lakásba.

A rendőrség nyomban őrizetben vette a felvonógyártó egy magas beosztású tisztségviselőjét és az épület gondnokát. A lift egy nappal korábban esett át az éves műszaki ellenőrzésen.

A tartományi kormányzat ezután utasítást adott ki a közigazgatása alá tartozó területen található valamennyi lift műszaki ellenőrzésére.

Kínában hivatalosan körülbelül 610 ezer lift van üzemben, ezzel a kelet-ázsiai ország Spanyolország és az Egyesült Államok után a világon a harmadik helyen áll. 2014-ben 48 liftbaleset jelentettek, ezeknek 36 halálos áldozatuk volt.

A korszerű felvonók gyártói ma már az üzemeltetésükhöz többféle biztonsági garanciát építenek be, így több kábellel függesztik fel a kabint, vészfékezésre, vészjelzésre adnak lehetőséget, és az áramszolgáltatás megszakadásának esetére is felkészülnek.

Kínában a biztonsági előírásokat jellemzően figyelmen kívül hagyják, a karbantartási kötelezettséget, a műszaki ellenőrzést elhanyagolják, vagy szakszerűtlenül végzik. Tavaly júniusban nagy visszhangot keltett, amikor egy közép-kínai város üzletközpontjában egy nő alatt beszakadt az ellenőrzésen frissen átesett mozgólépcső tetején a fedőlap, és a szerkezet bedarálta a nőt. Kétéves kisfiát sikerült a közelben állóknak megragadniuk, így ő megmenekült.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vízmérgezés miatt engedik a Balaton vizét
A Kaposba kerülhetett valami
PÉNZTÁRCA
Meghalt a Red Bull kitalálója
Öt milliárd dollár az örökség
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Varázslatos romok a magyar erdőben - galéria
Mintha még ott csoszognának a szerzetesek a kolostorban.
RECIKLI
Hulladékból építkeznek a méhek
Bőségesen termelünk építőanyagot

Itt jártunk: Hongkong

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Megfogta-e a püspök az énekesnő mellét?

Mutatjuk, mi történt

2. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

3. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

4. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

5. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

6. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

7. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

8. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

9. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

10. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

Műsoraink
2018.11.16. 18:35 Világszám - Inforádió
Dubaj
2018.11.17. 10:05 Világszám - Inforádió
Egyesült Arab Emírségek
2018.11.18. 10:35 Világszám - Inforádió
Dubaj ism.
Közösség
Nap lánya

A koronájával fizetett a lazaságért

Szófelhő / Archív
--