Magyar áldozat is volt a madeirai tragédiában
12 embert ütött agyon a kidőlt fa.
[V.J.] publikálva: 2017-08-16 12:00:00 | Nyomtatás
Több ember is életét vesztette kedden a Portugáliához tartozó Madeira szigetén egy vallási ünnepségen, amikor egy szabadtéri kegyhelyen az összegyűltekre dőlt egy fa.
A helyi egészségügyi hatóság tájékoztatása szerint legalább 12-en meghaltak, és 52-en megsérültek. A sérültek között egy magyar állampolgár is volt, ő a kórházban életét vesztette - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Sajtó Főosztálya. A hívők a sziget Funchal nevű fővárosától mintegy 5 kilométerre lévő botanikus kertben egy forrásnál gyűltek össze, ahol egy Mária-kegyhely van. Egy kétszáz éves tölgy dőlt rájuk.
A francia és a spanyol hírügynökség szerint a sérültek között egy-egy magyar, francia és német van. Hét sérült állapota súlyos.A lisszaboni magyar nagykövetség kedd este az MTI megkeresésére megerősítette:egy magyar állampolgár is megsérült. A Jornal da Madeira című helyi lap írta meg először, hogy meghalt az a magyar aki megsérült a madeirai vallási ünnepen történt súlyos balesetben kedden. A 12 halálos áldozat között négy külföldi van: egy francia, egy magyar és egy német. A negyedik külföldi áldozat állampolgársága még nem ismert.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás