Liam Payne, a One Direction apukája

Egy időben az őrületbe kergette társait

[superadmin] publikálva: 2015-05-26 01:01:00 | Nyomtatásprint

hírkép

2008-ban tűnt fel először a brit X-Faktor válogatóján, majd egészen a mentorházig jutott, ahol Simon Cowell, a zenei tehetségkutató atyja könyörtelenül hazaküldte. Két évvel később újra megpróbált bekerülni, de csak a táborig jutott. Végül négy másik sráccal egy új esélyt kapott arra, hogy bekerüljön a mentorházba, majd onnan az élő show-ba, ahonnan nem volt megállás.


A "This is us" című filmben a srácok elárulják, hogy az alakulás kezdetén nem teljesen pendültek egy húron, hiszen Liam apáskodó természete sokszor feszültséget okozott az öt fiú között. Az egyik taggal egyszer annyira elhatalmasodott a vitájuk, hogy meg is akarták ütni egymást. Szerencsére erre nem került sor.

Ma már csak négyen vannak, hiszen Zayn Malik többé már nem 1D tag, de tovább fut a banda szekere. A tagok a legjobb barátokká váltak, emellett pedig már ötödik éve a világ legkeresettebb fiúbandájaként tartják őket számon.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Ötezreseket adott az ezresek helyett az ATM
Bankrablás miatt a pénzfelvevőt perbe fogták
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
A gyalogosoké lesz az alsó rakpart
Erre a hétvégére biztosan

Itt jártunk: Dánia

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

6. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

Műsoraink
2022.07.01 18:35 Világszám - Inforádió
Toszkána 1.
2022.07.02 10:05 Világszám - Inforádió
Toszkána 2.
2022.07.03 10:35 Világszám - Inforádió
Toszkána 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Rohammentő

Szófelhő / Archív
--