Kormánytisztviselőket akartak megvesztegetni?

Találgatások a játékgépek betiltása okán

[szorenyi.p] publikálva: 2012-10-02 17:25:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szemétre kerülhetnek a játékgépek

Több tízmilliárd forint készpénzt halmoztak fel nyerőgépeket működtető csoportok, melyek most kísérleteket tettek a közigazgatás bizonyos köreinek, a jogszabályalkotóknak a megvesztegetésére is - állítólag ezt tartalmazza az a kormány számára készült jelentés, melynek létét hivatalosan nem erősítették meg az Indexnek.


A parlamentben Lázár János államtitkár nemzetbiztonsági veszélyt emlegetett a játékgépek alig egy nap alatt történt betiltása kapcsán. Az interneten találgatnak, hogy kinek és miért állt érdekében a sietség. Az Index részletes cikket közölt a háttérről. Azt írják, hogy  a nemzetbiztonsági veszély kormányzati emlegetése több kérdést is felvet: elsősorban azt, hogy a kormány tartott-e saját frakciója korrumpálódásától. Tény, hogy erre utaló megjegyzést tett a törvény sürgős elfogadását indokolva hétfőn Lázár János is, szerinte ha hónapokon keresztül folyna vita a témáról, akkor félő, hogy felpuhult volna a javaslat. Név nélkül más kormányzati szereplők is utaltak arra, hogy horribilis pénzek is megmozdulhattak volna, hogy befolyásolják egyes képviselők döntését.

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezetőt azt mondta, a frakcióülésen nemzetbiztonsági kockázattal kapcsolatos információ nem hangzott el, és nem tud arról, hogy ilyen ügyben vizsgálat folyna. A kedd délután a BM-nél is érdeklődtünk, hogy folyik-e vizsgálat az ügyben, a tárca egyelőre nem válaszolt.

Az Index kormánypárti forrása ugyanakkor egy teljesen más magyarázattal is előállt: eszerint a nemzetbiztonsági okokra való hivatkozás "kamu". Egyszerűen azt a célt szolgálja, hogy a valójában az alacsony jövedelműeket a szerencsejátéktól védő javaslatot utólag se kifogásolhassa érdemben az Alkotmánybíróság, a nemzetbiztonsági kockázat lebegtetése ugyanis megfelelő indok lehet a korlátozásra.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Lehetséges? Igen! 1 liter benzinnel 3300 km
Új csúcs a Shell-Eco világversenyen
PÉNZTÁRCA
Dráma lesz a tőzsdén a puccskísérlet után
Véres katonai puccsot vertek le Törökországban
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
100 éve fűrészeltek ketté egy nőt
Nyugi, bűvészkedésről van szó
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--