Kommunikációs szakemberek Újratöltve

Megjelent a Szóvivők második kötete

[Ujvári] publikálva: 2020-06-25 12:49:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Hogy igazából mit csinál egy szóvivő? Mitől nehéz a munkájuk? Ezekre a kérdésekre is kutatja ismét a válaszokat Szabó Gabi Mici, a Rádió Bézs műsorvezetője, akinek egy éven belül a második interjúkötete jelent meg.


Ezúttal is az elmúlt évtizedek ismert kommunikációs szakembereit kereste meg és mutatta be. A nemzetközi vállalatok, hazai szervezetek és kormányok egykori szóvivőit gyakran láthattuk munka közben, életútjukról, mindennapjaikról azonban keveset tudunk.

A Szóvivők és a Szóvivők Újratöltve kötetekben érdekes és sokszínű portrék rajzolódnak ki, egyvalamiben azonban valamennyien megegyeznek: elkötelezettségük a kimondott, leírt szó, a kommunikáció vonatkozásában megnyilvánuló felelősségük.

Batiz András, Danks Emese, Dézsi Mihály, G. Németh György, Gulyás Erika, Havas Henrik, Herényi Károly, Nagy Anna, Sági Zoltán, Szalay-Forró Evelin és Vajtó Lajos, a második kötet szereplői, a kríziskommunikációról, a válsághelyzetekről, a szóvivő-élet kiszámíthatatlan fordulatairól is mesélnek.

Az ő köreikből született az ötlet, a javaslat: értékes szakmai tapasztalatok, a mai kor és főként a jövő kommunikációja iránti elkötelezettségük alapján segíteni, támogatni és erősíteni a hazai kommunikációs kultúrát. A sajtótájékoztatón bejelentették a Jövő Kommunikációja elnevezésű alapítvány megalakulását.

A kommunikációs struktúrák változásával való társadalmi összefüggések felismerése, értékeinek megismerése és alkalmazása az alapítvány missziója. Az új kommunikációs mozgalom, miként a sajtóbemutató helyszíne, Budapest egyik luxusszállodája, a hotel- és étterem design Oscar-díjas Mystery Hotel.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Nukleáris katasztrófa fenyeget Japánban
Megismétlődhet a csernobili eset?
PÉNZTÁRCA
Miért veszteséges az élményfürdők egy része?
Megmentenék a bezárásától őket
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Tésztát esznek a ciprusiak,az Újpest zumbázik
Megkapta védjegyét a telki sporthotel

Koronavírus és turizmus

TOP
PIKÁNS

1. Gyilkossági ügyben fogták el a 19 éves férfit

Fejlemény a füzesabonyi gyilkosság ügyében

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

2. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

3. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

4. Szülés a villamosmegállóban Budapesten

Rendőrök voltak a bábák

5. Szexbabák a stadion lelátóján

Szabadkozik a koreai klub

6. Kivédeni a koronaválást

Japánban betömték a piaci rést

7. Kim rejtegetett gyermekei

Csak Dennis Rodman tudja

8. Magyar lánypiac Németországban

Öt év alatt tudták felszámolni

9. Három évig bujkált Budapesten az ír pedofil

Gyermekpornót találtak a számítógépén

10. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

Műsoraink
2020.07.03. 18:35 Világszám - Inforádió
Csehország
2020.07.04. 10:05 Világszám - Inforádió
Lengyelország
2020.07.05. 10:35 Világszám - Inforádió
Csehország ism.
Közösség
Nap lánya

Sikerét nem csak a Pathénak köszönheti

Szófelhő / Archív
--