Kinyit a Mikulás kocsmája a Bazilikánál

Forró barna sör rummal

[Kail] publikálva: 2019-11-22 13:06:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Pénteken immár kilencedik alkalommal nyílik meg a karácsonyi vásár a budapesti Szent István-bazilikánál, ahol az idén az eddigieknél is több program, egy 12 méteres karácsonyfa, interaktív szelfipont és tematikus napok várják a látogatókat.


A téren több mint 150 hazai kiállító kap helyet, akik között kézműves és gasztronómiai árusok egyaránt megtalálhatók.

Kapható lesz flódni és kinyit a "Mikulás kocsmája" is, ahol többek között áfonyás forralt bort, bombardínót vagy éppen forró barnasör-rum kompozíciót mérnek.

Az idén is látható lesz a bazilikára vetített 3D-s épületfestés, amelyet egy speciális szemüveg segítségével sötétedés után félóránként tekinthetnek meg a látogatók.

A családokat és baráti társaságokat naponta tematikus programok és meglepetések várják. A gyerekek minden nap 12 és 16 óra között kézműves foglalkozáson vehetnek részt és idén is várja őket az ingyenesen igénybe vehető korcsolyapálya, csütörtöktől vasárnapig oktatással.

A vásár kiemelt jelentőséget tulajdonít a környezetbarát, környezettudatos megoldásoknak. Ezért díszíti a teret kivágott fenyő helyett egy - a vásár történetében az eddigi legmagasabb - 12 méteres műfenyő, valamint a rendezvény ideje alatt kizárólag környezetbarát, dupla falú papírpohárban kínálják a forró italokat és az idén is szívószálmentessé teszik a rendezvényt. A pultoknál kiszolgálják azokat a látogatókat is, akik saját bögréjükkel érkeznek.

A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat a vásár ideje alatt várja az adományokat "szeretet.éhség" kampánya keretében. Jelen lesz a vásárban a Movember mozgalom is, akik a prosztata- és hererák veszélyeire hívják fel a figyelmet és ingyenes szűrést is tartanak.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vízmérgezés miatt engedik a Balaton vizét
A Kaposba kerülhetett valami
PÉNZTÁRCA
Rákgyógyszer személyre szabva
Diagnózis néhány sejtből
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
A kőbe zárt időjárás
Steindorf meghökkentő turisztikai látványossága
RECIKLI
Így védheted iPhone-odat és a természetet!
Környezetbarát tokok az új mobilhoz

Itt jártunk: Hawaii

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

2. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

3. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

4. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

5. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

6. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

7. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

8. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

9. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

10. 4500 dollárért kelt el Eva Braun bugyija

A legabszurdabb 2. világháborús árverési tárgy

Műsoraink
2019.12.13. 18:35 Világszám - Inforádió
Hawaii I.
2019.12.14. 10:05 Világszám - Inforádió
Hawaii II.
2019.12.15 10:35 Világszám - Inforádió
Hawaii I. ism.
Közösség
Nap lánya

Katica kalandos életet él

Szófelhő / Archív
--