Kézilabdázóink drámája Izland ellen

Kétszeri hosszabbítás után a legjobb 4 között

[szorenyi.p] publikálva: 2012-08-08 14:08:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó

A magyar férfi kézilabda-válogatott bejutott a legjobb 4 közé az olimpián. A csapat 34-33-ra legyőzte Izlandot.


A pekingi olimpián ezüstérmes izlandiakat tétmérkőzésen legutóbb hat és fél éve sikerült megverni, azóta minden világversenyen az északiak előkelőbb helyezést értek el, mint a magyarok. A rivális a másik csoportban magabiztosan - többek között a címvédő franciákat legyőzve - végzett az élen, míg a Mocsai-csapat a szerbek elleni utolsó diadallal biztosította helyét a nyolc között.

Az első hat perc meseszerű volt: 5-1-es rajt, öt különböző gólszerző és jó védekezés. Lassan magukhoz tértek az izlandiak, sorozatban szerzett három találatukkal felzárkóztak. Aztán Nagy ötperces gólcsendet tört meg, így egy darabig még sikerült őrizni a minimális előnyt, Zubai és Ingimundarson páros kiállítása alatt azonban, éppen negyedóra elteltével egyenlített a pekingi ezüstérmes (6-6).

Fazekas védéseinek hatására rövid időre ismét lendületbe jött a magyar gárda, a rosszul célzó Nagy helyett pedig bejött a szerbek elleni hétfői "ki-ki meccs" hőse, Mocsai Tamás. Aztán 8-8-nál Mocsai kapitány időt kért, ám a rivális így is átvette a vezetést először a találkozó folyamán (20. p: 8-9). Ilyést kiküldték, de ezt a kétperces szakaszt ezzel együtt sikerült megnyerni 2-1-re.

Azonos létszámnál egyre többször tudták bejátszani a labdát az északiak a beállósuknak, Gunnarsson pedig élt a lehetőségekkel, illetve róla állították ki Mocsait. 12-12-nél Fazekas büntetőt fogott, és megint létszámhátrányban szerzett vezetést a magyar válogatott. 14-12-es magyar előnynél az izlandi kapitány időt kért, ám csapata annyira gödörben volt, hogy még két gólt kapott a szünetig. A hajrá utolsó öt gólja magyar volt!

A fordulást követően Nagy megint betalált, ám az új kapus, Gudmundsson két védésével és Petersson duplájával megint szoros lett az állás. A 35. percben, 17-16-nál Mocsai magához kérte játékosait "eligazításra". Az egyenlítés nem késett sokáig, ám Zubai lezárt egy újabb hatperces gólszünetet. Putics vállalkozó kedve is megjött, kétszer villant, a 40. percben pedig 21-18-as magyar előnyt mutatott az eredményjelző.

Zubai megköszönte Fazekasnak a következő védést, lévén az ellenfél abból indult, hogy a magyar beállós ejtése nyomán a labda a felsőlécen landolt. Mindkét csapat sokat hibázott ekkor, de jó hír volt a magyaroknak, hogy negyedórával a vége előtt még mindig 23-20-ra vezettek, és még a kapufa is segített olykor.

Petersson az 57. percben egalizált, Zubait pedig kiállították. Sigurdsson szélről nem hibázott (26-27), majd Mocsai még egyszer időt kérhetett, amikor már kevesebb mint egy perc maradt hátra. Iváncsik a kapufát találta el kiszorított helyzetből, jöhetett az ellenfél, amelynek edzője időt is kért. Hétméterest is kaptak az északiak, ám Fazekas védett, és az ellentámadásból Lékai három másodperccel a vége előtt egyenlített.

Jöhetett a 2x5 perces hosszabbítás. Előbb emberelőnyben Iváncsik betalált, majd az izgalom a tetőfokára hágott, senki nem mert kockáztatni. Stefansson távolról eredményes volt, akárcsak Nagy. Atlanson éppen az első "ráadás félidő" végén egyenlített (29-29).

A fordulás után mindkét kapus látványosan védett lábbal, ám Atlason átlövésével 30-29 lett oda. Harsányi büntetőt lőhetett, de kihagyta, a pattintott kísérletnél a labda a felső lécet talált el. Eladott labda után magyar támadás következett, Nagy egyenlített. Az izlandiak kihagyták helyzetüket, Nagy pedig felső lécre bombázott.

A második 2x5 percben gyors gólváltás után még két Nagy-gól következett ebben a szakaszban (33-31), majd izlandi szépítés, de Császár is eredményes volt. Még egy északi gól esett, és még ők támadhattak a végén, de a lövés célt tévesztett, így az athéni olimpia után ismét elődöntős a férfi kézilabda-válogatott!

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kérdőjelek az elektromos autók körül
Nem egyértelmű a környezeti hatásuk
PÉNZTÁRCA
A Monguz belép a turisztikába
Érdekes informatikai fejlesztés
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Szilvia, a környezetmentő papírtörlő
Nem kell mindig feltalálni a csőben a lyukat

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--