Grammy: magyar karmester előzi meg Beyoncét

Beyoncé lett a legtöbb díjat begyűjtő női előadó

[Farmosi Nóra] publikálva: 2021-03-15 19:44:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A vasárnapi, 63. gálán nyert trófeákkal együtt már 28 győzelmet aratott az énekesnő. Már csak egyetlen zenész előzi meg, Solti György, akit 31-szer tüntettek ki az Amerikai Lemezakadémia díjával, de a 39 éves énekesnőnek jók az esélyei, hogy a jövőben őt is beérje - írta a Variety.com.


Beyoncé kapta novemberben a legtöbb, kilenc jelölést, vasárnap pedig a legtöbb, négy kategóriában aratott győzelmet: kettőt - köztük a Brown Skin Girl-ért a legjobb zenei videó díját - a gála előtti ceremónián, a másik kettőt az esti tévéközvetítés idején.

A legjobb rapdal kategóriájában Megan Thee Stallionnal a Savage (Remix) című számmal győzött, a legjobb R&B felvétel díját a Black Parade-ért kapta.  A 28 trófeával a teljes mezőnyben a hatodikról a második helyre ugrott előre, amelyen Quincy Jonesszal osztozik.

Taylor Swift lett az első nő, aki az év albuma kategóriában háromszor is nyert, vasárnap este a Folklore-ért tüntették ki. Először 2010-ben aratott győzelmet második stúdiólemezével, a Fearless-szel, majd 2016-ban ötödik albumával, az 1989-cel.A Folklore az énekesnő nyolcadik lemeze. A férfi előadók közül hárman - Frank Sinatra, Paul Simon és Stevie Wonder - nyerték el háromszor a kategória díját.

Az idei díjátadón egyértelműen a női előadók domináltak. A négy legfontosabb díjat nők vihették haza: Swifté lett az év albuma, Megan Thee Stallion a legjobb új művész kategóriában nyert, Billie Eilish két egymást követő évben is megkapta az év felvételéért, H.E.R. pedig az év daláért járó díjat.Megan Thee Stallion három díjat is átvehetett, egyben ő lett a Grammy-történelem első női rappere, aki a legjobb rapdalért kapott elismerést. Két díjat nyert H.E.R., Fiona Apple, Kaytranada, a tavaly elhunyt John Prine és az idén elhunyt Chick Corea.

A gálát Trevor Noah humorista vezette élőben Los Angelesből, a nézők a világjárvány miatt maszkot viseltek, a kötelező távolságot megtartva kis kerek asztaloknál ültek. A zeneszámokat felvételről mutatták be. Swift 2016 óta először lépett fel a műsorban, a nézők láthatták Eilish, Cardi B, Bad Bunny, Miranda Lambert, Maren Morris és Harry Styles műsorát, aki a Watermelon Sugar című dallal a legjobb szóló popelőadás díját nyerte.

A 83 kategóriában kiírt díjak átadó gáláját eredetileg január végére tervezték, de a pandémia miatt az eseményt el kellett halasztani.Beyoncé lett a legtöbb díjat begyűjtő női előadó a Grammy történetében.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Bálnák a Parlamentnél
Plasztikmentes július
PÉNZTÁRCA
Milliárdos bukóban a SAS
Nagy a veszteség az északi légitársaságnál
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Angkor minden korábbinál jobban szárnyal
Új hotel nyílik Kambodzsában
RECIKLI
Lakjon Amerika első plázájában!
Loftlakások kezdőknek

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.05.10. 18:35 Világszám - Inforádió
Svájc
2024.05.11. 10:05 Világszám - Inforádió
Liechtenstein
2024.05.12. 10:35 Világszám - Inforádió
Svájc ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--