Fiúk szoknyában a középiskolákban
Harc az egyenjogúságért a Franciaországban
[V.J.] publikálva: 2017-05-20 09:18:00 | Nyomtatás
Mi lenne, ha pénteken mindenki szoknyába jönne suliba?- ezzel a kérdéssel fordult a középiskolásokhoz Franciaországban négy diák szervezet. 2014 óta minden évben megrendezik a szoknya napját a francia középiskolákban, de most először lett országos a kampány.
Hány fiú vesz fel szoknyát? A kezdeményezés arra kíván rámutatni, hogy bár Franciaországban kiáltották ki az emberi jogokat, de az egyenjogúság terén nincs nagyon mivel dicsekedni. A szoknya napjára létrehozott honlapon például a francia diákok megtudhatják, hogy már több mint 80 brit középiskola szabályzatába iktatta: fiúk is hordhatnak szoknyát! Ezek egyáltalán nem mind skót középiskolák. Legutóbb például a Highgate School vezetése döntött igy Észak Londonban. A honlapról azt is megtudhatják a francia diákok, hogy a fizetések terén még mindig nagy a lemaradás: a nők átlagosan 23%-al keresnek kevesebbet mint a férfiak Franciaországban. A cégek vezetői között mindössze 9% a nők aránya.
Ezen kíván változtatni Macron elnök, akinek kormányában épp annyi a nő mint a férfi miniszter. Olyan posztra is nő került, ahol Napóleon hazájában eddig nem sok keresnivalója volt a szebbik nemnek. Franciaországnak ezentúl hadügyminiszter asszonya van éppúgy mint Németországnak. Kettőjük feladata lesz a közös európai hadsereg megteremtése! És akkor nem beszéltünk még Franciaország új First Lady-jéről. Brigitte Macron- aki egykor tanárnője volt a mostani elnöknek a középiskolában- aktív szerepet kíván játszani az Élysée palotában. Elnök férje ezzel maximálisan egyetért: én nem dugom el a függöny mögé az asszonyt- jelentette ki Emmanuel Macron.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás