[superadmin] publikálva: 2010-07-16 00:00:00 | Nyomtatás
A sport fontos szerepet tölt be Seron életében. Az egyik pikáns sztorija is ezzel kapcsolatos. A bordásfalnál gyakorolt, amikor egy óvatlan pillanatban elakadt a pólója és a következő pillanatban már le is szakadt róla.
A fiúk persze hamar segítségére siettek a "bajba" került tornásznak. Seron kitartását és rátermettségét bizonyítja, hogy nem futott ki az öltözőbe, hanem a gyors helyzetfelismerést követően maga köré tekerve kötött egy csomót a pólójára és folytatta az edzést. Persze a fiúk folymatosan szemmel tartották, de pechjükre a rögtönzött ruhadarab már bírta az edzés végéig.
Félmeztelenül egyensúlyozott a falon.
A 16 éves lány több szépségversenyen is részt vett. A legutóbb megrendezett Miss Princess Hungary döntőjén is eredményesen szerepelt a talent show-n, ugyanis a második helyet zsebelte be.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás