Fapadossal Tel-Avivba is repülhetünk

Budapest és Tel-Aviv között heti 12 járat

[j.protic] publikálva: 2014-03-27 09:15:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Tel Avivból 5 desztinációba fognak repülni az UP by El Al gépei: Berlinbe, Budapestre, Kijevbe, Prágába és Larnacába; a főszezonban hetente összesen 52 járat lesz. Berlinbe és Budapestre heti 12, Kijevbe és Prágába heti 11, Larnacába pedig heti 6 járat fog ebben az időszakban repülni írja a turizmusonline.hu.


Budapestre április és június között hetente 8 járat fog közlekedni – minden hétköznap és vasárnap reggel, illetve csütörtöki és vasárnapi napokon este is –, júniustól ezt kiegészíti egy hétfő esti járat is. A legnagyobb járatsűrűség júliustól októberig várható: ekkor 12-szer repül majd az UP Tel Aviv és Budapest között – szombat kivételével minden nap kétszer (reggel és este). Októbertől visszatérnek a heti 9 járatra.

Ahogy korábban már megírtuk, a fedélzeten turista- (Economy Class) és emelt szintű turistaosztály (Economy Class Plus) közül választhatnak az utasok, és kétféle jegy elérhető: UP Basic Ticket és UP Smart Ticket. Előbbi vásárlása esetén minden extráért fizetnie kell az utazónak, míg az utóbbi árában már számos szolgáltatás elérhető és a feltételek is rugalmasak.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Az El Al már Ferihegyen van

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Vírusmentes buszokban kelhetünk útra újra
Megmutatjuk, hogy csinálják!
PÉNZTÁRCA
Kevesebb a nagy-britanniai milliárdos
A pénzük is kevesebb lett tavaly óta
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Kamerával számolják a turistákat Velencében
A tömegnyomort akarják elkerülni
RECIKLI
Miss Éden - szépségek talpig hulladékban
Nagyon menő a környezettudatosság

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--