Előkelő helyen a Patricia

A 10 legpusztitóbb hurrikán listája

[j.protic] publikálva: 2015-10-28 08:34:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Jelenleg is folyik a vita arról, hogy a nemrégi, a Csendes-óceán felett kialakult, majd Mexiko nyugati partvidékére lecsapó Patricia 5-ös fokozatú hurrikán valóban a legerősebb volt, mely eddig az amerikai kontinensen pusztitott. Tény, hogy a pontos előrejelzésnek és az átfogó felkészülésnek köszönhetően a károk sokkal kisebbek voltak, mint korábban, hasonló természeti csapásoknál.


 

A hurrikán szeme kilenc kilométer átmérőjű volt, amikor egy viszonylag ritkán lakott vidéken elérte a szárazföldet. A vihar óránként 24 kilométeres sebességgel haladt észak-északnyugati irányban a szárazföld belseje felé. A középpontjában mért szél legnagyobb sebessége elérte az óránkénti 305 kilométert. Néhány órával később a szél sebessége óránként 270 kilométeresre csökkent. A hurrikán érkezésére készülve a helyiek homokzsákokból emeltek gátakat házaik körül, bedeszkázták az ablakokat és élelmiszerkészleteket halmoztak fel. Több ezren vonultak szükségszállásokra vagy az ország belseje felé. A kormány katonákat és rendőri egységeket vezényelt a veszélyeztetett területekre. Szerte az országban gyűjtőhelyeket hoztak létre segélyadományok számára.

A Patricia érkezése előtt, amerikai források szerint, igy festett a legerősebb , legpusztitobb hurrikánok 10-es listája:

10. Frances hurrikán

Érintett területek: Karib térség, Ontario, USA keleti part

Okozott kár: 9,85 milliárd dollár

Év: 2004

Hurrikánskála: 4-es erősségű

Halottak száma: 49

 

9. Rita hurrikán

Érintett területek: Kuba, Mexikói-Öböl, USA

Okozott kár: 12 milliárd dollár

Év: 2005

Hurrikánskála: 5-ös erősségű

Halottak száma: 62

 

8. Charley hurrikán

Érintett területek: Jamaica, Kajmán szigetek, Puerto Rico, Kuba, Florida

Okozott kár: 15,1 milliárd dollár

Év 2004

Hurrikánskála: 4-es erősségű

Halottak száma: 40

 

7. Irene hurrikán

Érintett területek: Karib térség, USA keleti part, Kanada keleti part

Okozott kár: 16,6 milliárd dollár

Év 2011

Hurrikánskála: 3-as erősségű

Halottak száma: 56

 

6. Ivan hurrikán

Érintett területek: Karib térség, Venezuela, Mexikói-Öböl, USA

Okozott kár: 23,3 milliárd dollár

Év 2004

Hurrikánskála: 5-ös erősségű

Halottak száma: 124

 

5. Andrew hurrikán

Érintett területek: Bahamák, Florida, Mexikói-Öböl

Okozott kár: 26,5 milliárd dollár

Év: 1992

Hurrikánskála: 5-ös erősségű

Halottak száma: 65

 

 

4. Wilma hurrikán

Érintett területek: Nagy-Antillák, Florida, Közép-Amerika

Okozott kár: 29,3 milliárd dollár

Év: 2005

Hurrikánskála: 5-ös erősségű

Halottak száma: 23

 

3. Ike hurrikán

Érintett területek: Nagy-Antillák, Texas, Louisiana, Középnyugat Egyesült Államok

Okozott kár: 37,5 milliárd dollár

Év: 2008

Hurrikánskála: 4-es erősségű

Halottak száma: 195

 

2. Sandy hurrikán

Érintett területek: Karib térség, USA keleti part, Kanada keleti part

Okozott kár: 71,4 milliárd dollár

Év: 2012

Hurrikánskála: 3-as erősségű

Halottak száma: 186

1. Katrina hurrikán

Érintett területek: Bahamák, Mexikói-Öböl, USA

Okozott kár: 125 milliárd dollár

Év: 2005

Hurrikánskála: 5-ös erősségű

Halottak száma: 1883

A legfrissebb Patricia nevü hurikán besorolása még nem végleges, de nyilvánvaló, hogy ott szerepel majd az első három hely valamelyikén. A meteorólogusok besorolása szerint a ciklon, vihar, hurrikán, jelentős hurrikán kategóriákat különböztetik meg erősségük szerint. Elnevezésük 2005 óta a görög abc betűinek sorrendje szerint történik. A hurrikán kategória eléréshez legalább 118km/h-s széllökésekre van szükség.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Tombolt a Patrícia Mexikóban

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kevesebb őserdő, több malária
Amazóniai összefüggések
PÉNZTÁRCA
Dráma lesz a tőzsdén a puccskísérlet után
Véres katonai puccsot vertek le Törökországban
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI
Egyre többen vesznek online lakást
Csak a virtuális térben járják körbe

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--