Emilia Clarke
[KIF] publikálva: 2020-10-05 13:56:00 | Nyomtatás
Emilia igazi földön túli szépség és nagy tehetség, bármihez is kezd, az nagy megbecsülést hoz számára. A legnagyobb sikert a Trónok harcával aratta eddigi pályafutása során. De szerepelt már a Star Wars egy mellékszálában is, amelyben szintésn remekül megállta a helyét. Talán egyszer lesz folytatása is.
Emilia Isabelle Euphemia Rose Clarke Londonban született 1987. október 23-án és vidéken, Berkshire-ben nevelkedett. Édesapja színházi ember és foglalkozásának köszönhetően Emilia már kiskorában megismerkedett a színház világával, ami hamar fel is keltette az érdeklődését. A színjátszás mellett más területek is vonzották, saját bevallása szerint építész, énekesnő vagy grafikus lenne, ha nem maradt volna meg a színészetnél. A 2000-es évek elején Emiliát felvették a St. Edward’s School-ba, ahol öt évig tanult és 2005-ben végzett. Tanulmányait a híres Drama Centre London-ban folytatta, ami Nagy-Britannia egyik legnevesebb színművészeti iskolája. A képzés során rengeteg iskolai darabban szerepelt, mint például a Hamlet, The Changeling, A Flea in Her Ear, Awake, The Government Inspector és a Pygmalion. 2009-ben diplomázott.
Karrierjében egyértelműen a 2011-es Trónok harca jelentette az áttörést, amelyben Daenerys Targaryen karakterét alakítja. A sorozat az HBO egyik legnézettebbje, aminek következtében egyre többen figyeltek fel Emilia tehetségére.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Ki is az a Megan Ramsey?