Ellepték a melegfilmek Cannes-t
A társadalmi erőszak is komoly teret kap a filmfesztiválon
[szorenyi.p] publikálva: 2013-05-24 12:57:00 | Nyomtatás
A melegszerelem és a társadalmi viszonyokban megjelenő erőszak a legfőbb témái a 66. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjaiban eddig bemutatott filmeknek.
A csütörtök este bemutatott Adele élete című alkotás a tuniszi-francia Abdellatif Kechiche rendezésben az első kritikák szerint az idei seregszemle első "nagy filmje", a főszerepet alakító 19 éves Adele Exarchopoulos a női alakítás díjának egyik nagy esélyese lehet a vasárnapi díjkiosztón.
A Julie Maroh A kék egy meleg szín című képregénye alapján készült háromórás francia alkotás egy két nő közötti szenvedélyes szerelmi viszony története. A rendező a filmvásznon ritkán látható módon, konkrét képekkel egyszerre mutatja meg a testi vágyak és az érzéki szerelem kialakulását.
A film első fele néhány hét alatt játszódik, amikor is a gimnazista Adele, aki korábban csak fiúkkal járt, találkozik Emmával egy kékhajú, festőművésznek készülő egyetemistával, akivel felfedezi a szenvedélyes szerelmet. A film második része több év történetét dolgozza fel: Adele a szerelemnek köszönhetően megismeri önmagát, nővé válik és megtalálja hivatását a tanításban.
A rendező a bemutató előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy nagyon sokat dolgozott a testek szép megmutatásán, az arcok és a fények közeli filmezésén, ugyanakkor nem egy "aktivista filmet" akart készíteni.
"Nem tudom, miért foglalkoztam volna külön a homoszexualitás kérdésével. A legjobb mód, ha erről a témáról akarunk beszélni, az, hogy úgy filmezzük, mint bármilyen szerelmi történetet" - hangsúlyozta a rendező, aki egyszerűen "egy pár történetét akarta elmesélni". Hozzátette: "A szereplőimre úgy tekintettem, mint két egymást szerető emberre; az, hogy két nőről van szó, egyáltalán nem foglalkoztatott".
Melegszerelemről szól a kedden bemutatott amerikai versenyfilm, a Behind the Candelabra is, amelyben Steven Soderbergh a legendás amerikai homoszexuális showman-zongoraművész, Valentino Liberace egyik szerelmi viszonyát dolgozta fel Michael Douglasszal és Matt Damonnal a főszerepben. A második legjelentősebb szekcióban, az Egy bizonyos tekintet elnevezésű programban hatalmas sikert arató Ismeretlen a tónál című francia thriller, Alain Guiraudie rendezésében. A történetben egy fiatal homoszexuális férfi egy melegek által látogatott nyári üdülőhelyen beleszeret egy homoszexuális gyilkosba. A rendező ebben a filmben is elsősorban a férfiak közti testi szenvedélyt akarta megmutatni. "Minden ami szex a filmekben, a pornóhoz szokták sorolni. A nagy érzelmekkel teli szerelem pedig másfajta kategória. Én a kettőt akartam ötvözni. De soha nem provokatív szemszögből fogtam fel a témát" - hangsúlyozta a rendező Cannes-ban. A kritikusok szerint ezeknek a filmeknek az az újdonsága, hogy először láthatók a nagyközönség számára készült nagyszabású alkotásokban olyan konkrét homoszexuális jelenetek, amelyek eddig csak amerikai kísérleti filmekben fordultak elő. Mégpedig azért, mert ezek az alkotások elsősorban a szerelem egyetemességéről, és nem annyira a homoszexualitásról szólnak.
A dán Nicolas Winding Refn legújabb, Bangkokban játszódó filmjét, Az irgalmatlant a kanadai Ryan Goslinggal a főszerepben, több néző egyszerűen nem bírta végignézni a kegyetlen jelenetek miatt. A film egyik hőse, az igazságosztó rendőr ugyanis szamurájkarddal karokat vág le, szemeket szúr ki vagy egyéb módon megöli a bűnösöket.
A rendező elmondta, hogy úgy dolgozik, mint egy "pornófilmes". "Az számít, ami felizgat. Nem tekintem magam erőszakos személyiségnek, hanem az erőszakos képeket mutatom meg, és nem tudom megmagyarázni, honnan jön ez" - hangsúlyozta a dán alkotó.
A kínai rendező, Csang Ko-csia A bűn érintése című filmjében négy párhuzamos történetet dolgoz fel a gazdasági fellendülés következtében kialakult társadalmi egyenlőtlenségek sújtotta Kínában. Nála az erőszak - a mexikói versenyfilmhez, Amat Escalante Heli című, a mexikói kábítószer-kereskedők világáról szóló alkotásához hasonlóan - a társadalmi helyzet kifejeződése. Amat Escalante számára az erőszak eszköz arra, hogy "elgondolkoztassa" a nézőket arról, "mi nem működik Mexikóban".
"Úgy vélem, morális szempontból a mi felelősségünk az, hogy olyannak mutassuk meg az erőszakot, amilyen az valójában, azaz szomorú és szennyes" - vélte Cannes-ban a mexikói rendező. Hozzátette: "Az erőszak önmagért való megmutatatása engem nem érdekel. De a mexikói valóság sokkal rosszabb annál, mint ami a filmben látható".
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
2. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
3. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
4. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
5. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
6. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
7. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
8. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
9. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
10. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit
Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált
Ki is az a Megan Ramsey?