Elkerülték a szerbeket a magyarok az Eb-n

A horvátok sem lesznek könnyű ellenfél

[seifert.p] publikálva: 2016-01-15 21:38:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Korábbi felvétel - MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A magyar válogatott végzett a D csoport élén a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság férfi tornáján, mivel péntek este a görög csapat kikapott az orosz együttestől.


Az első fordulóban a magyarok 8-8-as döntetlent játszottak a világbajnoki bronzérmes görögökkel, majd legyőzték az oroszokat, végül a törököket, míg a görögök a második körben nyertek a törökök ellen, így az esti mérkőzésen akár a csoportelsőség is összejöhetett volna nekik egy nagy különbségű győzelemmel. Ehhez képest nem úgy tűnt, mintha mindent kiadtak volna magukból, vereségükkel pedig harmadikként zártak, így elérték azt, hogy továbbjutásuk esetén a negyeddöntőben ne a címvédő és világbajnok szerbekkel kelljen majd összecsapniuk.

A magyarok a nyolcaddöntőben vasárnap a grúzokkal játszanak, győzelem esetén pedig minden bizonnyal a horvátokkal találkoznak a negyeddöntőben.

A férfi tornán egyetlen olimpiai kvóta talál gazdára, de a szerb, a horvát és a görög csapat már biztos résztvevője a riói játékoknak. Amennyiben a magyar válogatott itt nem tud kvótához jutni, akkor áprilisban, Triesztben lesz még erre esélye, ott 12 csapat küzd majd négy helyért.

Azon a viadalon öt, vagy ha az óceániai térség nem képviselteti magát, akkor hat európai válogatott vehet majd részt, mégpedig a kontinensviadalon elért helyezése alapján. Ebben a sorrendben nem szerepelnek majd azok a csapatok, amelyek előzőleg már szereztek kvótát.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



12 szerb csapás a magyarokra

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Élve zúzták be a macskákat
Brutális mészárlás Vietnamban
PÉNZTÁRCA
Mínuszba került az olajár
Az eladó fizetnek a vevőknek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Gyönyörűségek várják a tiszai hajózókat
Elindulhat a turistahajózás a folyón
RECIKLI
Ki a legsikeresebb nő?
Ez a teszt minden titkodat feltárja

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.05. 18:35 Világszám - Inforádió
New York 1.
2024.05.06. 10:05 Világszám - Inforádió
New York 2.
2024.05.07. 10:35 Világszám - Inforádió
New York 1. ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--