Eladó az államfői villa Pozsonyban
Felújítják a vitatott oroszvári kastélyt
[j.protic] publikálva: 2013-11-27 12:16:00 | Nyomtatás
Az oroszvári kastélyt az államfő szeretné használni. Fotó:slovakiatravel.com:
Várhatóan még Ivan Gasparovic szlovák államfő megbízatásának lejárta előtt eladják a szlovák elnöki villát Pozsonyban - írta a pozsonyi Pravda szerdán, az információt az államfő sajtófőnöke is megerősítette.
A villa eladásából származó pénz a reprezentatív célokra szánt oroszvári, egykori Lónyay-kastély felújítására kívánja fordítani a leköszönő szlovák elnök.
Az évek óta kihasználatlan elnöki villa Pozsony ingatlanpiaci szempontból legdrágább részében található, a város egyik legmagasabb pontján, a második világháborúban Pozsonynál elesett szovjet katonák temetőjének és emlékművének tőszomszédságában. Az ingatlant 2000-ben, Rudolf Schuster elnöksége idején, mintegy 1,2 millió eurónak (megközelítőleg 360 millió forint) megfelelő szlovák koronáért vette meg az elnöki iroda annak akkori tulajdonosától, az időközben a U.S. Steel által megvásárolt kassai vasműtől.
Az épületet a tulajdonoscsere után államfői villaként csak viszonylag rövid ideig használták, azóta gyakorlatilag lakatlan. Ennek oka a hivatalos álláspont szerint az, hogy a villa részleges átépítését követően sem teljesítette az elnöki rezidenciával szemben támasztott biztonsági elvárásokat.
A pozsonyiak körében sem aratott osztatlan sikert, hogy az épülethez vezető utat a katonai temető területén alakították ki, ami az ingatlan megvásárlása előtt egy évtizeddel még elképzelhetetlen lett volna. A helyzetet még érdekesebbé tette, hogy a szovjet katonai temető mellett álló villába beköltöző akkori elnök, Rudolf Schuster a rendszerváltozás előtt a Csehszlovák Kommunista Párt magas rangú funkcionáriusa volt.
Az elnöki villa egy 4300 négyzetméteres ingatlanon áll, jelenlegi becsült értéke meghaladhatja a 4-5 millió eurót (megközelítőleg 1,2-1,5 milliárd forint) is. Bár vitán felül exkluzív ingatlanról van szó, és az ezek iránti keresletből Pozsonyban rendszerint nincs hiány, az értékesítés várhatóan nem lesz könnyű feladat. Ezt mutatja az is, hogy bár az ingatlan értékesítésének ötlete már korábban is felmerült, arra a gyakorlatban eddig nem került sor.
A villát a jelenleg már második megbízatási idejét töltő Ivan Gasparovic soha nem használta, az elnök ugyanis egy Pozsonyhoz közeli településen, Limbachban, saját házában lakik. Az ingatlan értékesítése ismételten az évek óta romló állagú, oroszvári Lónyay-kastély felújításával kapcsolatban került terítékre. Az oroszvári kastélyt - amelynek tulajdonjogáért közel egy évtizede kezdett pereskedni a szlovák állam a magyar bencés renddel - reprezentatív célokra kívánja használni jelenlegi kezelője, a szlovák kormányhivatal.
A kastély felújítása becslések szerint mintegy 40 millió euróba kerül majd, és a tervek szerint jövőre kezdődhet meg. A felújítást követően a kastélyban egyebek mellett egy szolgálati rezidenciát is kialakítanának a szlovák államfő számára.
Amennyiben a pozsonyi elnöki villát sikerül eladni, az abból származó bevétellel az elnöki iroda hozzájárulna a kastély felújítására szükséges összeghez. Az ingatlan értékesítésére a Pravda szerint az elnöki iroda még Ivan Gasparovic jelenlegi megbízatási időszakának lejárta előtt, azaz jövő júniusig szeretne sort keríteni.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás