Egyre több hamburgert esznek a franciák

Még mindig a sonkás szendvics a legnépszerűbb

[j.protic] publikálva: 2014-02-05 19:33:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Egyre több hamburgert esznek a franciák, de a gyorsétkezés legnépszerűbb terméke Franciaországban továbbra is a pékségekben vásárolható baguette-ből készült sonkás szendvics.


Az NPD Group piackutató cég tanulmánya szerint Franciaországban egy lakosra évente 14 hamburger jut, ami Európában a második legjelentősebb hamburgerfogyasztó nemzetté tette a franciákat. A rangsort a britek vezetik évi 17 hamburgerrel. A franciák ugyanakkor még mindig kétszer annyit vásárolnak a baguette szendvicsekből, mint gyorséttermi társaikból.

A legtöbb hamburger az amerikai McDonalds és a francia Quick hálózat éttermeiben fogy, de a termék népszerűsége elsősorban annak köszönhető, hogy a hagyományos éttermekben is kínálnak már hamburgert, amit a franciák is szívesen fogyasztanak el fehér abrosz mellett - hangsúlyozta Bernard Boutboul, a Gira Conseil tanácsadó cég vezetője a párizsi Sandwich and Snack Show elnevezésű rendezvényen.

A hagyományos sonkás baguette szendvics továbbra is piacvezető: az elfogyasztott szendvicsek 58 százalékát teszi ki, de ez 5,39 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban volt. Eközben a hamburger gyakorlatilag minden étteremben kapható már, a gyorsétkezdéktől kedve a Michelin-csillagos éttermekig.

"A hamburgert kínáló éttermek felében a húsos szendvics az egyik kedvenc ételük lett a vendégeknek, megelőzve a bélszínt, a grillhúsokat és a halakat" - tette hozzá Bernard Boutboul.

A Gira Conseil idén először a Franciaországban eladott hamburgerek számáról is közölt adatokat. Míg 2000-ben egy hamburgerre kilenc baguette szendvics jutott, 2007-ben már egy a héthez volt az arány, tavaly pedig egy a kettőhöz. A franciák 2013-ban összesen 970 millió hamburgert vásároltak a gyorséttermekben.

Nicolas Nouchi, CHD Expert tanácsadó cég vezetője szerint a gyorsétkezés és általában a vendéglátás az elmúlt években Franciaországban is egyre jobban elkezdett hasonlítani az angolszász gyakorlatra, hamburgert pedig minden formában lehet kapni, klasszikus, háziasabb vagy kifinomultabb változatban is. Ráadásul igazi francia steakhússal, sajttal, sőt libamájjal is kínálják.

A The New York Times 2010-ben a világ legjobb hamburgerének Yannick Alléno francia sztárséf változatát választotta.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kiderült, ki a királyi család kedvence
Vilmos és Katalin gyerekeknek válaszolt
PÉNZTÁRCA
Új éra kezdődik a hazai pénzforgalomban
Márciusban rajtol az azonnali átutalás
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Egy kis ékszerdoboz a Ljubljanica partján
Emonától Ljubljanáig, a szlovén fővárosig
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--