Egy jó 19. és egy borzalmas 20. század

Magyar történelem egy skót szemével

[Kail] publikálva: 2021-02-18 17:27:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal. Magyarország – Rövid történelmi vázlat könyvében arra vállalkozott, hogy a nagyvilág számára felvázolja Magyarország történelmét a 19. század második felének virágzó időszakától egészen 2010-ig, „a remény pillanatáig, ami nem jellemzője a magyar történelemnek”.


A történész összefoglaló értékelése szerint Magyarországnak volt egy jó 19. és egy borzalmas 20. százada: szörnyű vereség az első világháborúban, 1919-ben egy kommunista epizód, az 1920-as trianoni szerződéssel az ország megcsonkítása, kétharmadának az elvesztése. Aztán következett a második világháború, a náci, majd a szovjet megszállás, végül 1989. október 23-án az ország parlamentáris demokrácia lett, és a szovjetek beleegyeztek abba, hogy kivonulnak. Az is kiderül, hogy a The Daily Telegraph képviseletében Norman Stone is ott volt a parlamentben, ahol „kövér arcú, malacszemű emberek szavazták meg saját megsemmisülésüket, de előtte bizonyára biztosítottak maguknak valami kényelmes pozíciót, menekülőutat. Kint azonban megható volt, hogy az emberek valahogy másképp jártak az utcán, végre valami jó hírt kaptak a magyarok”.

Az író a történelmi forrásmunkákat máskor is gyakran ötvözi saját élményeivel vagy mások megélt tapasztalataival. Szívesen szemezget különféle emlékiratokból is, mint például Faludy György vagy Arthur Koestler memoárjai. A rendszerváltás utáni idők jellemzésére, amikor „Európa volt a legtöbbet emlegetett szó”, idézi Esterházy Péter bonmot-ját is: „amikor valaki kiejti ezt a szót, fizessen egy forintot, mert ezzel ki lehetne fizetni az ország adósságát”. Történetmesélései során pedig mindig szépen kirajzolódnak az ország sorsát alapvetően befolyásoló nagyhatalmi érdekek, valamint a kelet-közép-európai perspektívák is.

Két beszédes térképpárral indul a könyv: Magyarország 1914-ben és 1920-ban, illetve 1941-ben és 1947-ben. Mindez kommentár nélkül, a szerzői előszót is megelőzve tárul az olvasó elé. A történelmi eseményeket ezt követően öt fejezetben tárgyalja: Abszolutizmus és kiegyezés; Dualizmus (1867–1914); Háború és forradalom; A kommunista hatalomátvétel; Az 1980-as évek, és ami azután következett. További külön fejezeteket szentel három személyiségnek: Horthy admirális; „Egy őrült öregember” (1948–1956); Kádár címmel.

Az őrült öregember Rákosi Mátyás, névadója pedig Fekete János, aki a Kádár-korszakban a magyar főtárgyaló volt a Valutaalapnál. Egy partnerének, akivel baráti kapcsolatba került, mondta azt, hogy Rákosi „őrült öregember” lett. Valójában nem volt öreg, 1952-ben ünnepelte – jobban mondva szürrealista orgiákkal ünnepeltette – a hatvanadik születésnapját, de ki tudja, hogyan formálta át az agyát a tizenhat börtönben töltött év – teszi hozzá a történész.

Az utolsó fejezet konklúziója, hogy a posztkommunista korszakba való átmenetet nem jól kezelték, és hogy ezért jórészt az európaiak kárhoztathatók. Nem valósult meg az első szabadon választott kormányfő, Antall József álma, hogy az ország tíz éven belül eléri az osztrák életszínvonalat. „De körvonalazódik a régi Habsburg-egység egy homályos változata, és a magyarok tanulnak.”

A Magyarország című kötet, valamint a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) korábban megjelent kiadványai megvásárolhatók a PABooks webáruházában, a www.pallasathenekiado.hu oldalon.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Kincs az adományboltból
Nézd meg jól, mitől szabadulnál!
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Tengerparti nosztalgia
Bulgária és a Napospart
RECIKLI
Napelem a fűkunyhón
Megújuló energiák forradalmasítják Afrikát?

Itt jártunk: Brazilia!

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. El sem akarjuk hinni, hogy válna Varga Judit

Egy bulvárlap círt cikket, a házaspár reagált

2. Medve kergetett egy síelőt Erdélyben - videó

Gyorsan vágott az esze

3. A MÁV szemét továbbra is csípik a graffitik

Állítólag javult a tendencia

4. Apa lesz Ed Sheeran

Egy időre abba is hagyja most a zenélést

5. Koronaékszer-lakodalomra készülnek Ajakon

Sanyi bácsi túllőtt a célon

6. Ekkora mázlija senkinek sem lehet

Egy nyáron kétszer vált hipergazdaggá

7. Lábát törte Törökországban Katie Price

Egyszerre mindkettőt

8. Kanye West indul az elnökválasztáson

Kim Kardashiannal közösen célozzák meg a Fehér Házat

9. A színész nyakának ugrott az óriáspatkány

Megkergültek a járványban

10. Karanténban a násznép Tolnában

Az anyakönyvvezető sem úszta meg

Műsoraink
2021.02.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Dubai I.
2021.02.20. 10:05 Világszám - Inforádió
Dubai II.
2021.02.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Dubai I. ism.
Közösség
Nap lánya

Hip-hop szerelmese

Szófelhő / Archív
--