Csodát vártak a cigányok

Elmaradt a feltámadás Kárpátalján

[szorenyi.p] publikálva: 2013-11-05 12:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Romák százai gyűltek össze hétfőn a kárpátaljai Kincseshomok temetőjében, várva a csodát: Rác Zsuzsa lányának feltámadását. A történet nem tréfa.


Éppen negyven napja történt, hogy Lizbet, a 13 éves homoki cigány kislány elindult a nagyszüleihez, amikor a házuk közelében elgázolta egy személygépkocsi. A halálos balesetet értelemszerűen boncolás, majd temetés követte. Ám két héttel később az édesanyja arról számolt be, hogy megjelent számára a kislánya, aki kijelentette, hogy Isten kegyelmezett rajtuk, és visszaadja a lelkét. Halála után negyven nappal fel fog támadni.

A feltámadás jelzett napján a faluban mindenki a történtekről beszélt. A helyi romák szerint a kislány azt mondta az anyjának, hogy a negyvenedik napon menjenek ki a temetőbe, és ő majd ad jelet, mikor nyissák ki a sírt. Sírni fog, hogy mindenki hallja. Megjövendölte azt is, hogy a nagyapja meg fog halni, és azt mondta, az öreget az ő megüresedett sírjába temessék. Nos, november 2-án tényleg meghalt a nagyapja, akit a látomás miatt nem is temettek el.

A kislány állítólag azt is megjövendölte, hogy feltámadásakor sokan lesznek a temetőben, lesznek újságírók, rendőrök, orvosok, a polgármester. És így is történt: aznap több százan keresték fel a sírkertet – Tiszaújlaktól Eszenyen át Kincseshomokig tudták a romák, hogy letelt a negyven nap. A helyszínt rendőrök biztosították, rajtuk kívül orvos, a média munkatársai, néhány érdeklődő falubeli is jelen volt. Voltak, akik már hajnali négytől kint voltak a temetőben. A testvérek és a szülők reggeltől estig várták a csodát a sír mellett, fülüket a keresztre tapasztva.

A Kárpáti Igaz Szó munkatársai közvetlenül lapzárta előtt is felkeresték a kincseshomoki sírhelyet. A várt csoda azonban elmaradt.

(Palkó István)

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A vadászati kiállításon jártunk
Mi van az agancskapun túl?
PÉNZTÁRCA
Hol érdemes bérlés helyett inkább venni?
Lakás az egyetemi évek alatt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ha minket kérdez, ide idén nem utazik
Nyitnak, de azért nem lennénk nyugodtak
RECIKLI
A gyalogosoké lesz az alsó rakpart
Erre a hétvégére biztosan

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--