Bontják a pozsonyi Öreg hidat

Felújított híd kerül a helyére

[j.protic] publikálva: 2014-02-01 19:54:00 | Nyomtatásprint

hírkép

MTI Fotó: Krizsán Csaba

Tavaly december elején kezdték meg hosszas vita és huzavona után a pozsonyi Öreg híd elbontását, hogy rövidesen új acélszerkezetet építsenek a helyére. A munkákat nagy érdeklődés kíséri a szlovák fővárosban.

 


A pozsonyi Öreg híd a város egyik szimbolikus építménye, de már évek óta lezártan áll, csupán a gyalogosok használhatták. Eredetileg még a Monarchia idején, 1890-ben, Ferenc József hídként adták át a forgalomnak, de a második világháborúban a visszavonuló német seregek lebombázták és újra kellett építeni. Állapota azonban az utóbbi években nagyon leromlott. Előbb 2008-ban kitiltották az autóforgalmat a konstrukcióról, majd a gyalogosok forgalmát is korlátozták. A megsüllyedt pillérek állapota tovább romlott, mikor 2010-ben a hídba ütközött egy osztrák hajó. A szakemberek szerint kijavítása megoldhatatlan volt, új szerkezetet kell építeni. A tervek már korábban megszülettek, ám hiányzott a pénz. Végülis, az EÚ alapok segítségével sikerült összehozni a szükséges anyagiakat s így az elmúlt év végén megkezdődhetett az érdemi munka. Javában folyik a vaskonstrukció lebontása és a pillérek helyrehozása, hogy kiépülhessen az új forma. A szétszerelést a híd óvárosi hídfőjénél kezdték meg, egyelőre az első pillérig szerelték le a vasszerkezetet. Az új szerkezetet 85 százalékban az EU finanszírozza, ezért az évek óta lezárt régi konstrukció első csavarjainak meglazítását szimbolikusan Milan Ftáčnik polgármester és Ján Počiatek közlekedési miniszter társaságában Johannes Hahn, az EU régiófejlesztési biztosa végezte el.

A híd a felújítást követően nemcsak látványában, hanem kihasználtságát illetően is megváltozik. A híd mindkét oldalán egy csaknem öt méter szélességű sétányt alakítanak ki, középső szakaszán pedig a közúti forgalom helyét villamossínek veszik át. A megvalósítást követően Pozsonynál először fogja összekötni villamosforgalom a Duna két partját, azaz a régi városrészt és Ligetfalut (Petržalka), illetve az ottani lakótelepet, amely a legnagyobb a régióban, de tömegközlekedéssel egyelőre csak autóbusszal megközelíthető. A nyilvánosság egyelőre csak a felújított híd látványterveit láthatta, a lakosság többségének tetszik az új elképzelés. Jelenleg a majdanai hídkonstrukció színe körül folyik a vita , a város vezetése lehetőséget ad a lakosságnak, hogy internetes szavazással döntse el, milyen legyen a felújított híd színe.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Divatos a környezetvédelem
Miss Éden show Marosvásárhelyen
PÉNZTÁRCA
További százmilliók a budai fonódó villamosra
240 millióval emelték az eddigi összeget
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Bálnafesztivál Japánban
Tudják, de csinálják
RECIKLI
Tini verte át a Twittert
Politikusi kamuprofil

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--