B.my.Lake: jött, látott, győzött

Magyar fesztiválok Európa élvonalában

[szorenyi.p] publikálva: 2014-01-16 10:44:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Sziget és a Balaton Sound után ismét egy hazai fesztivál győzedelmeskedett a Festival Awards Europe versenyén. A legnagyobb nemzetközi fesztivál-megmérettetés „Legjobb új fesztiválok” kategóriájában - a fesztiválrajongók szavazatai alapján - a 2013-ban debütált B.my.Lake hozta el a pálmát.


A hollandiai Groningenben adták át a legnagyobb presztízsű nemzetközi fesztivál-megmérettetés, a Festival Awards Europe díjait. A hazai fesztiválokat a fináléban négy rendezvény, összesen öt kategória legjobbjai között képviselte. Közülük a VOLT produkció legfrissebb fesztiválja, a B.my.Lake - a „Legjobb Új Fesztivál” kategóriában - Európa legjobbjának bizonyult.

„A hazai fesztiválszakma nagy sikere, hogy a többezer európai fesztiválból az összes nevezett fesztiválunk, azaz Sziget, a VOLT, a SOUND és a B.my.Lake is a fináléban a legjobb tíz között között szerepelt” - mondta Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda alapítója, „sőt, túl azon, hogy a Sziget, a fesztiválrajongók tábora szerint a „Legjobb Nagyfesztiválok” élmezőnyében van ismét, a nemzetközi zenész szakma a „Művészek Kedvenc Európai Fesztiválja” mezőnyben is a legjobbak közé szavazta. Az pedig minket is meglepett, hogy a fesztiválszakma és a szakújságírók döntése alapján, az ún. „Best Line-up” kategóriában is az élmezőnyben végzett.”

Végül idén a legfrissebb hazai fesztivál, a B.my.Lake lett kategóriájának nyertese. A Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében tavaly debütált és rögtön nagy közönségkedvenccé vált fesztiválnak járó fődíjat az eseményt szervező VOLT produkció két vezetője, Lobenwein Norbert és Fülöp Zoltán vette át.

Mint ismeretes, a 2011-es nemzetközi fesztiválok mezőnyében a Sziget a nagyfesztiválok kategóriájában hozta el a pálmát, egy évvel később pedig a Balaton Sound győzedelmeskedett a közepes méretű fesztiválok mezőnyében.

 

A hazai fesztiválszakma nagy elismerése az is, hogy ebben az évben az Európai Fesztiválszövetség munkáját magyar szakember, Szép Fruzsina, a Sziget programigazgatója is segítette, s az „Év Befutója” nyertesének, az Imagine Dragonsnak is ő adta át a díjat az idei gálán.

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Másfél milliárdos pert bukott az állam
Lepkék miatt ment a 2 éves bírósági eljárás
PÉNZTÁRCA
Már megint hitelre vásárolnak az emberek
Minta egy részük elfelejtette volna a 2008-as krízist
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--