Ágnes Sorel a francia királyság legszebb nője volt
[superadmin] publikálva: 2013-12-11 13:53:00 | Nyomtatás
Ha számbavesszük a világtörténelem legszebb nőit, Ágnes Sorelt mindenképpen meg kell említeni. A francia királyság legszebb nőjének tartották ugyanis. Még a királynak, VII. Károlynak is úgy mutatták be, hogy franciahon legszebb asszonya. Csábos mosolyú, kacér, szőkésbarna hajú lány volt, gyönyörű keblekkel megáldva.
Adottságaival 12 éves korától tisztában volt, hisz már ekkor bókoltak neki az apja udvarába látogató nemesurak. Szülei ugyanis módos földesurak voltak. Ágnes imádta, ha bámulják. Soha nem viselt fátylat, és a vállait sem mindig takarta. Olyan ruhákat terveztetett magának, melyeket a szabók felülről mélyen kivágtak. Lényegében ő találta fel a dekoltázst. A kortárs asszonyok közül sokan szégyentelennek, erkölcstelennek tartották.
Nem csupán a mélyen kivágott ruháiról, hanem remek frizuráiról is híres volt. Gyönyörűen felrakatta a haját. Kihívó ruhákat viselt. Télen szeretett hermelinprémet, nyestprémet viselni. Az ünnepekkor a hermelinpalást mellett hosszú, hat-nyolcméteres uszályt is viselt, hogy még előkelőbb és érdekesebb legyen kinézete.
Imádta a drágaköveket. Gyűjtötte az ékszereket. Annyira szeretett vásárolni, hogy a kelmekereskedőkkel naponta találkozott. Persze ezt már csak akkor tehette meg, amikor maga a király adott neki elegendő pénzt, a kincstárból.
Ami nagy szó volt, hisz ebben az időben Franciaország uralkodója folyamatosan háborúzott. Az angolokkal is, a trónkövetelőkkel is, a határok is bizonytalanok voltak. A háborúhoz pedig pénz kell. Mégis maradt elég Ágnesnek, mert kikövetelte magának. Hol kedvesen, hol határozottan, hol csábító erejét használva...
A történelem többi híres asszonyairól bővebben olvashatnak A világtörténelem legszebb női című kiadványban, amely most karácsonyik 30% kedvezménnyel megvásárolható.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás