Latin-Amerika számos országára létezik ugyanakkor egy fontos szabály: nagyon oda kell figyelni a dolgokra, körültekintően kell mozognia a turistának. Nincs ez másképp El Salvador esetében sem, az ország veszélyes tud lenni, a százezer főre jutó emberölések számát alapul véve 2015-ben, sajnálatos módon, világelső lett.

Az ország három leghíresebb vulkánja a Santa Ana, a Cerro Verde, és az Izalco, ezeket céloztam meg. Mindehhez logisztikailag megkerülhetetlen Santa Ana városa, hiszen csomagokkal nem lehet vulkánt mászni. Itt kezdődtek az első problémák, olcsó szállást foglaltam, ám rájöttem, hibáztam, mert a kérdéses városrész egy bűnbarlang volt: bordélyházak sokasága, mindenfelé drogosok. A fegyverropogás hallatán sem lepődtem volna meg.

Az üzletek úgy működtek, hogy az árut rácson keresztül adták ki a vásárlóknak, és egyébként is minden kocsma, étterem, gyógyszertár, buszállomás előtt gépfegyveres őr állt. Ők mondjuk barátságosak voltak a turistával, nyugodtan mehetett a fotózás.

Másnap viszont vidáman ébredtem, buszra szálltam és irány a Santa Ana, a Cerro Verde és Izalco, ezt a hármast a Vulkánok Nemzeti Parkjának is hívják, amely több ezer hektáron terül el. A köztudomásúan igen termékeny vulkáni talaj miatt gazdag a növényvilág, fenyőerdők, festői ösvények, páfrányok, mohatenger mentén gyalogoltunk.

Az ilyen biológiai sokszínűség, az élőhely, a táplálék bő tárháza okán gazdag az állatvilág is, például ennyi kolibrit egy rakáson még sohasem láttam. Állítólag ormányos medve is lakik ezen a vidéken, ám velük sajnos nem találkoztam.

Egy magassági szinten túl aztán eltűnik a növényzet, még egy ideig kitart a kaktusz-tenger, ám utána a táj holdbélivé, pusztává válik, mintha egy másik bolygón lennénk.

A vulkánmászás (legalábbis a Vulkánok Nemzeti Parkjában) nem mehet úgy, hogy az ember gondol egyet és nekiindul. Először is van idegenvezető, csoportokban megy a közlekedés és jött velünk két fegyveres katona is. A hatóságok tanultak azokból a korábbi esetekből, amikor a személyi biztosítás nélküli turistákat a pompás vulkanikus lejtőkön rabolták ki.

A biztosításért és a mászásért fizetni kellett, ám ez az összeg jelenleg, 2024-ben a külföldieknek 6, a salvadoriaknak 3 dollár, méltányos összegekről beszélhetünk.

A Santa Anát meg lehet mászni, ám az Izalcóra nem engednek fel senkit, mert 2005-ben kitört és két ember életét vesztette. Az Izalco most is füstölgött.

Persze, a Santa Ana is megéri a pénzét, az elmúlt ötszáz évben tucatnyi alkalommal tört ki. Egyébként El Salvador legmagasabb csúcsa, 2365 méter magas, sokszor az indián nevén említik: Llamatepec. Alulról talán nem olyan látványos, mint az Izalco, ám ha felér az ember...

Tehát, ha felér az ember, azonnal elvarázsolja a kráter smaragdzöld tava. A nagyvilágban található még szürke, sőt, ébenfekete színű krátertó is, sőt olyan is, amely folyamatosan változtatja a színét, a Santa Ana azonban nem ilyen.

Itt csak akkor változtak a fényviszonyok, amikor a felhők szépen, komótosan beúsztak a kráter fölé.

A kaldera felső része akár a Marson is lehetett volna.

A Vulkánok Nemzeti Parkjának szerves része a közeli Lago de Coatepeque. Ez egy indián elnevezés, nagyjából annyit tesz, hogy Kígyóhegy-tó. Értelemszerűen ez a tó is vulkáni eredetű, létrejöttét egy 25 ezer évvel ezelőtti óriási vulkánkitörésnek köszönheti, átmérője mintegy hat kilométer, az átlagos mélysége pedig 120 méter.

Gyönyörű táj, itt lakik El Salvador elitje. Nem Santa Anában, nem a túlzsúfolt fővárosban, San Salvadorban, hanem itt sorakoznak a gazdagok kényelmes villái.

Élményekkel gazdagon tértem vissza Santa Anába, a bűnbarlangba. Gondoltam, veszek a piacon valami gyümölcsöt. A bejáratnál ott tündökölt a valóságba visszakényszerítő, kijózanító tábla: a piacra fegyverrel belépni tilos.