A sarokba ültették a halottat a Mekiben

A gyorsétteremeben tovább folyt a munka

[szorenyi.p] publikálva: 2012-07-27 13:40:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Meghalt egy vendég egy horvátországi McDonalds étterem pultjánál, ám a kiszolgálás zavartalanul folyt tovább. Egy nő rosszul lett és a mentők sem tudtak segíteni rajta. A halottszállítók azonban csak másfél órával később érkeztek. Addig az alkalmazottak egy sarokba ültették az elhunytat.


A szerencsétlenül járt vendég egy 49 éves nő volt, aki rosszullétre panaszkodott nem sokkal azután, hogy betért Sibenik városában az étterembe. Halálát nagy valószínűséggel szívroham okozta. Az étterem személyzete azonnal mentőt hívott az összeesett nőhöz, ám az orvosok már nem tudtak segíteni a boszniai asszonyon, és távoztak, hátrahagyva a halottat a hullaszállítóknak.

Az alkalmazottak az elhunytat az étterem egyik sarkába ültették, arcára szalvétát borítottak és dolgoztak tovább. A horvát média beszámolói szerint a halott másfél órán át "ücsörgött", míg végre elszállították.

Az étterem közlése szerint a sajtó túloz, mert csak az autósokat kiszolgáló részleg működött zavartalanul a halálesetet követően is, és az étterembe nem engedtek be vendégeket, amíg a halott is ott volt.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Triciklin viszik a halottat

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Indul a delfinöldöklés Japánban
Csapdába ejtve verik agyon
PÉNZTÁRCA
Így keresnek a pályakezdők
Diplomával és diploma nélkül
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Iskolába nem járt, leprás lett
Ugandában nagyon rossz az egészségügyi ellátás
RECIKLI
Pestlőrincre gurult a Juventus kamion
Hódítottak a hulladékruhák a Zila kávéháznál.

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--