A magyarok leverték a világot az első napon
Öt arany és öt érem a kajak-kenu világbajnokságon
[szorenyi.p] publikálva: 2013-08-31 17:27:00 | Nyomtatás
Szabó Gabi és Kozák Danuta egy korábbi felvételen - MTI Fotó
A magyar versenyzők fantasztikus teljesítményt nyújtva öt arany-, egy ezüst- és négy bronzérmet szereztek a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati döntői során.
Győzött a kajakos Kozák Danuta 500, a szintén kajakos Medveczky Erika és a Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina páros 1000 méteren, továbbá a kenus Vajda Attila és a Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó szintén egy kilométeren. A Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa kajakkettes második lett 500-on, a bronzérmek pedig Dombvári Bence (K-1, 1000 m), Lakatos Zsanett (C-1, 200 m), a Dombi Rudolf, Kökény Roland duó (K-2, 1000 m) és az 1000 m-es kenunégyes nevéhez fűződtek.
Először a júniusi Eb-n bronzérmes Medveczkynek szurkolhattak a magyarok. A Kis-Dunai SE 25 éves lapátforgatója a kontinensviadal után azt mondta, tavaly majdnem abbahagyta a kajakozást, de mégis maradt, s reméli, hogy idén még szebb eredményeket is el tud érni. A fináléban óvatosan kezdett, féltávnál még csak a negyedik helyen állt, majd az utolsó 250 méternek a harmadik pozícióból vágott neki. Ezután azonban ellenállhatatlanul haladt előre, faképnél hagyta riválisait, s végül parádés finissel, óriási fölénnyel megnyerte élete első felnőtt világbajnoki címét.
A férfiak hasonló számában Dombvári - aki a kontinensviadalon ötödikként zárt ezen a távon - éppen fordítva versenyzett, mint Medveczky: erősen kezdett, minden résztávnál ő haladt át elsőként, az utolsó métereken azonban ketten is megelőzték. Elsőként - a hazaiak nagy örömére - az Eb-n második német Max Hoff ért a célba, mögötte az ausztrál Ken Wallace következett, majd jött a Honvéd mindössze 20 esztendős kajakosa, aki diadalittasan csapott a levegőbe, jelezve, hogy ez a bronz élete eddigi legjobb eredménye.
Következett a kenus Vajda, szintén 1000 méteren. Peking olimpiai bajnoka címvédőként kezdte a vb-t, miután két éve, Szegeden parádés győzelmet aratott. A 30 éves szegedi versenyző már az előcsatározások során is meggyőző teljesítményt nyújtott, s most, a fináléban is remekül kezdett, féltávnál már ő haladt az első helyen. Mögötte orosz és német riválisa próbált vele lépést tartani, de ő erőteljes húzásokkal suhant a cél felé, s miután a finise is jól sikerült, ismét elsőként ért a célba, megelőzve a londoni bajnok német Sebastian Brendelt. Vajda - aki az Eb-n lemaradt a dobogóról, s csak negyedik lett - pályafutása harmadik vb-aranyát gyűjtötte be.
Az első páros versenyszámban az olimpiai bajnoki címvédő Dombi, Kökény kajakos duóért szoríthattak a magyarok. A kettős óvatosan kezdte az 1000 méteres távot, szinte végig a negyedik helyen lapátolt, de aztán nagyszerűen hajrázva sikerült fellépniük a dobogóra: az Eb-5. hely után Duisburgban bronzérem jutott nekik. A győzelem a németeké lett, Kökényék pedig mindössze két századmásodperccel maradtak le a második fehéroroszoktól.
Hogy a következő döntőben se maradjon érem, sőt, aranyérem nélkül a piros-fehér-zöld küldöttség, arról Kozák gondoskodott. A tavaly megszerzett olimpiai bajnoki cím után az UTE 26 éves kajakosa pályafutása első vb-aranyára hajtott K-1 500 méteren. A legjobban a német Katrin Wagner-Augustin kezdett, de Kozák végig vele tartott, majd mintegy száz méterrel a befutó előtt az élre állt, fokozatosan ellépett, s végül magabiztos sikert aratva elsőként csapott a célba. Kozák két éve második volt ebben a számban a vb-n, ez pedig pályafutása hatodik vb-elsősége.
Az arany-bronz-arany-bronz-arany mintát folytatva Lakatos harmadik lett C-1 200 méteren (a legrövidebb táv döntői közül ezt az egyet rendezték szombaton), majd következett a fél kilométeren kétszeres olimpiai bajnok Kovács, Douchev-Janics kajakpáros, amely a júniusi Eb-bronz után ezúttal mindenképpen szeretett volna előrébb lépni. Ellenfeleik között ott volt a kontinensbajnok lengyel, és az aktuális ötkarikás címvédő német kettős is, tehát borítékolható volt, hogy nem lesz könnyű dolguk. A végén most is ez a három hajó küzdött a dobogós helyekért - bár Kovácsék 250-nél még csak ötödikek voltak -, s ezúttal a németek nyertek a magyarok és a lengyelek előtt.
Ezután újabb két 1000 m-es páros szám következett. A májusban összeült, s nagyon egymásra talált Vasbányai, Mike kenusduó a Vk-győzelem és az Eb-ezüst után nem titkoltan az aranyért érkezett a németországi regattára, s hogy ezt komolyan gondolja, az már az első métereken kiderült. Vasbányaiék a rajt után az élre álltak, s bár féltávnál kis időre átengedték a vezetést az oroszoknak, a táv második felében csapásról csapásra léptek el ellenfeleiktől, s végül magabiztos diadalt arattak. Mindkettőjüknek ez az első felnőtt vb-aranya.
A Szabó, Fazekas-Zur kajakos duó - amelynek tagjai nem jutottak ki az Eb-re, majd a második válogatón már javítottak - favoritnak számított egy kilométeren, s ennek megfelelően is versenyzett: féltáv után az élre állt, s ellentmodást nem tűrően szelve a vízet, esélyt sem hagyott a riválisoknak. Szabóék több mint egy hajóhossz előnnyel értek be, megszerezve ezzel a magyar csapat ötödik aranyérmét.
Hogy az utolsó szombati fináléban is legyen magyar érem, arról az 1000 méteres kenunégyes - Korisánszky Dávid, Korisánszky Péter, Vass András és Varga Dávid - gondoskodott, az egység nagyszerűen versenyve harmadikként zárt a németek és a fehéroroszok mögött.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás