50 ezren mentek hajóval az úszó vb-re

Az amerikai pólósok is imádták a dunai hajózást

[V.J.] publikálva: 2017-08-16 13:37:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Majdnem 50 ezren választották a FINA VB megközelítésére a hangulatos dunai hajóutat, ráadásul az eseményhez kapcsolódva megújult a hajópark és kikötők is épültek – derült ki egy szerdai sajtótájékoztatón.


Természetesen a Duna Aréna volt a helyszíne a mai sajtórendezvénynek, ahol Spányik Gábor, a MAHART PassNave ügyvezetője ismertette a vizes világrendezvény tapasztalatait a dunai hajózás szemszögéből. Mint elmondta majdnem ötvenezren választották a  sportesemény helyszínének megközelítésére a kényelmes hajózást. Nemcsak a nézők, de a sportolók is hajókra szálltak, sőt az amerikai vízilabda csapat a döntőre is a Dunán érkezett.

A rendezvény persze hosszú távon is felértékelheti a Dunát, mint közlekedési útvonalat. Ennek érdekében felújítottak 12 Moszkva típusú hajót és nyolc új kikötő is épült. Ezek üzemeltetője továbbra is a MAHART PassNave. Várhatóan egyre többen hajóznak majd a csodaszép Budapesti Duna szakaszon vagy kirándulnak Szentendrére ezután. A fejlesztések között megújult a 20 éves Budapest protokoll- és rendezvényhajó, ahol a legfejlettebb technikával tudják kiszolgálni az üzleti turizmus igényeit.

Borszéki Gyula, a XIII. kerület alpolgásmestere kiemelte, hogy a vizes vb-re elkészült fejlesztések beleillenek a kerület hosszú távú fejlesztési koncepciójába is. Elkészült a Dagály árvízvédelme és a Dagály sétány. Reményét fejezte, ki, hogy jövöre már a nagyközönség is élvezheti a megújult Dagály strandot is.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Mormota vs róka
Zseniálisabb fotót keveset láttunk
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Meztelenül a tengerparton
Európa legjobb nudista strandjai
RECIKLI
Grabowski falra mászott a nyolckerben
Újabb tűzfal lett színes

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--