Eltörölték a képviselők mentelmi jogát

Nem nálunk: a szomszédban

[Kail] publikálva: 2019-09-03 14:05:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A kijevi törvényhozás megszavazta kedden a parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörlését tartalmazó alkotmánymódosítást.


Az indítvány elfogadásához minősített többségre, azaz a 450 tagú parlamentben legalább 300 képviselő szavazatára volt szükség, ezért a Volodimir Zelenszkij elnök mögött álló, egyedül kormányzó Nép Szolgája (Szluha Narodu) párt önmagában nem tudta volna keresztülvinni a törvényhozáson. Végül az előterjesztést 373-an szavazták meg az ülésteremben jelen lévő 404 képviselő közül. Csak a Moszkva-barát Ellenzéki Platform - Életért frakciójából nem támogatta egyetlen képviselő sem, az összes többi frakció és a függetlenek zöme is igennel szavazott az indítványra.

A jogszabály 2020. január 1-jétől lép hatályba. A módosítás értelmében az alkotmányból törlik azt a részt, amely kimondja, hogy a parlamenti képviselőkkel szemben a törvényhozás hozzájárulása nélkül nem indítható büntetőeljárás, valamint nem lehet őket őrizetbe venni, illetve letartóztatni. Ugyanakkor továbbra is érvényben marad az a norma, hogy a képviselők nem viselnek jogi felelősséget a parlamenti szavazások eredményeiért, továbbá a törvényhozásban vagy annak hivatalaiban tett kijelentéseikért, kivéve, ha azok sértéseket vagy rágalmakat tartalmaznak.

Az előterjesztés tárgyalásakor jelen volt az ülésteremben Zelenszkij is. Az elnök a szavazás előtt a képviselőkhöz szólva emlékeztetett: a politikusok a választási kampányok alatt már csaknem húsz éve ígérgették a népnek, hogy megszüntetik a képviselők mentelmi jogát, ám amint parlamenti képviselővé választották őket elszabotálták a törvény elfogadását, majd az lassan feledésbe merült. Így mindig volt mit ígérni a követező választási kampányban, amivel feltalálták a "politikai perpetuum mobilét" - jegyezte meg. Hozzátette, hogy most is voltak egyes képviselők, akik az utolsó pillanatban megpróbálták megakadályozni az előterjesztés elfogadását.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Mormota vs róka
Zseniálisabb fotót keveset láttunk
PÉNZTÁRCA
Fizessen kártyával, drága a készpénz!
Bealkonyul a tranzakciós illetéknek?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Tengerparti nosztalgia
Bulgária és a Napospart
RECIKLI

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--