Vulkánkitörés fenyeget Balin

34 ezer ember hagyta el otthonát

[j.protic] publikálva: 2017-09-24 12:05:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Az Agung hegy Balin

Ötven éve nem tört ki a Bali szigetén lévő Agung vulkán, most azonban sorozatosan rengéshullámok tartják rémületben a hegy környékét. A rengések egyre erősebbek, így a környéken lakó 34 ezer ember többsége a menekülést választotta a vulkánkitörésről való félelmében.


Az indonéziai hatóságok folyamatosan evakuálják az embereket, de előrejelzéseik szerint, mivel a vulkán bármelyik pillanatban kitörhet, a menekülők száma tovább nő majd. A menekülők között sok a turista is, mivel a dühöngő hely alig 75 kilométerre van a kedvelt turistacélponttól, a főleg ausztrál turistákat fogadó Kuta várostól. A turistákat az ausztrál turisztikai ügynökség is figyelmeztette a várható kitörésre.

A sziget központjában, Denpasarban lévő nemzetközi reptér közben felkészült arra, hogy az esetleges vulkánkitörés miatt teljesen le kell állítaniuk a gépek fogadását és indítását.

Az Agung vulkán legutóbb 1963-ben és 1964-ben tört ki, több mint 1000 ember halálát okozva.

Indonéziában csaknem 130 aktiv tüzhányó található, több mint bármelyik más országban a világon. A 3142 m magas Agung a sziget legmagasabb hegycsúcsa. Az ismert tengerparti üdülőhelyektől két órás autózással lehet elérni. Nem csoda egyre kedveltebb kirándulóhely is. A hegy környékén kb.80 ezer ember él, többségük nagy szerény körülmények között.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Az apartman nem repül, de majdnem
A recepciós metrót vezet
RECIKLI
Jégkorszaki növényeket találtak
Jurassic Park a való világban

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--